Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)
Levelek
108 68. Deák Ferenc — Stettner Györgynek Kehidán Januárius 3án 832 Kedves Barátom! El küldöttem már akkor Stankovicsnak vád Levelével terhellt Levelemet, midőn ezen másik ide zártt idézés érkezett kezemhez, melly szinte Bujanovics fortélyos álnokságának gyümölcse. — Kérlek Barátom tégy olly interesseket: hogy a' meg küldött prókátor vallás mellett ezen pörben is meg történjék a* szükséges meg jelenése. — Néném sem a' Kis Nemzetség leveleinek nem gondviselője, sem a' fiágat illető javakból semmit nem bírnak gyermekei, nem szolgáltathat tehát e' pörnek védelmére semmi próbákat, de meg fogják majd Kis Sándor és Pal urak a' szükségesseket tenni, ügyészünk tehát csak ezekkel legyen szoros egyet értésben. Stankovics pöréhez a' védelem próbákat meg küldeném most, de vendégeim vágynák, sietve irtam ezeket is. — Isten veled, Komám aszszonyt, Kereszt Leányomat Vörösmartyt és Téged csokollak ' s vagyok igaz barátod Deák Ferenc Boldog uj esztendőt! 69. Deák Ferenc — Stettner Györgynek Kedves Barátom! Már két fontos tartalmú levelemre miért nem felelsz? óhajtja tudni igaz barátod Deák Ferencz [A levél címzése:] Tekintetes Nemzetes és Vitézlő Stettner Györg y Táblai Ügyvéd Urnák, T. Nemes Torna Vármegye TáblaBirájának, 's a' Nemzeti Tudós Társaság* levelező Tagjának tiszt. ergarecepisse Pesten franes Ország uton No 680. [Idegen kézzel:] Esz: No 26. [Pecsét: Szalabér]