Rózsa György: Tudományok és művészségek szeretete... Írások az MTA Könyvtáráról (A MTAK közleményei 16. Budapest, 1986
A természet- és a társadalomtudományi információellátás és a Magyar Tudományos Akadémia
84 Citation Alert) és eredménye a hetente megjelenő printout, a heti értesítés — egy SDI szolgáltatás. Az SCI adatbázis a világ 3800 vezető folyóiratának és évente körülbelül 1400 többszerzős könyvnek a feldolgozásával készül a természet-, élet- és orvostudomány, továbbá a műszaki tudományok terén, mintegy 100 különböző szakterületen. A folyóiratok számának megoszlását az angol nyelvterületen értelmezett tudománynak („science") megfelelően az első táblázatban mutatjuk be, amely egyben tükrözi az adatbázis multidiszciplináris voltát is. Az SCI adatbázisát képező 3800 folyóirat 85 százaléka hazánkban, jelentékeny hányada pedig épp az Akadémiai Könyvtárban megtalálható. 9 A Science Citation Index adatbázis teljességét illetően: a 3800 folyóiratban megjelent dolgozatokra jut a világ összes hivatkozásainak mintegy 90 százaléka 1 0 - a további 10 százalék összegyűjtésére viszont mintegy 25 000 folyóirat feldolgozására lenne szükség. A kutatás élvonalában dolgozók számára különös jelentőségű, de minden egyéb kutatás esetében is lényeges szempont, hogy az érdekeltek milyen gyorsan szereznek tudomást a megjelent fontos közleményekről. Egy vonatkozó felmérés szerint a leggyorsabb szolgáltatást az SCI szalagok nyújtják. Az ISI hetente küldött szalagjaiban az ASCA keresőprogram felhasználásával a „forrás" keresése esetén 1. a folyóirat címe, 2. a szerző, társszerző neve, 3. az intézmény neve, s végül 4. a címben levő kulcsszavak (nevek, szócsonkok és azok kombinációi); „hivatkozás" keresése esetén pedig 1. a közlemény adatai, 2. az első szerző neve, végül a folyóirat neve alapján nyílik mód keresésre. Megadott témakörben való kereséshez, azaz a releváns információ megszerzéséhez a keresési lehetőségeket kihasználó, ún. gépi profil elkészítése szükséges. A felhasználó az SDI szolgáltatást hetente számítógép printout — heti értesítés — formájában kapja kézhez. Ezen rajta van a kiválasztott cikk szerzőjének, a társszerzőknek neve, a cikk címe, bibliográfiai adatai, utalás arra, hogy a profil melyik kérdése választotta ki a szóban forgó közleményt, továbbá az első szerző postai címe, amely a kapcsolatfelvételt (például a különnyomat kérést) teszi lehetővé. A heti gépi szakirodalom-figyelő szolgáltatás A szakirodalmi információs igények spektruma a különböző szinten dolgozó kutatók, illetve vezetők igényeinek megfelelően változik. A természettudományos kutatásban a szakdolgozataikat készítő, kezdő kutatóktól kiindulva, a tapasztalt kutatókon keresztül, az egyre nagyobb egységek, végül az intézetek vezetőjéig az igények a monográfiáktól kiindulva az eredeti, majd az összefoglaló közleményeken keresztül a prognosztikai művekig terjednek. A közlemények megszerzésének, illetve elolvasásának indítékai is eltérőek. Az esetek egyharmadában maguk az olvasott cikkek, könyvek keltik fel a figyelmet irodalomjegyzékükkel (33 százalék). Sorrendben közvetlenül ezután a Current Contents folyóirat következik a hetente közölt tartalomjegyzékkel (ugyancsak ISI kiadvány, 27 százalék). A harmadik helyet a gépi infomációkereső rendszerek foglalják el 18 százaléknyi