Rózsa György: Tudományok és művészségek szeretete... Írások az MTA Könyvtáráról (A MTAK közleményei 16. Budapest, 1986
Utóhang az Akadémiai Könyvtár épülettervéhez
49 utca—Apáczai Csere János utca által határolt telek városképi exponáltsága több vonatkozásban is kötöttségeket okozott a beépíthetőség szempontjából, a városképi-funkcionális-gazdasági követelményeket rendkívül nehéz volt összeegyeztetni. Végül sikerült a mintegy 100 000 m 3 tömegű épület tervét elfogadtatni. A 28 m magas, 9 szintes épület 4000 m 2 alapterületű lett volna. Fél évszázados távlatban két és félmillió könyvtári egységnek adott volna helyet. A világviszonylatban is korszerű könyvtári nagyüzem tervét viszontagságos tervezői előzmények után C z eb e István, a KÖZTI munkatársa dolgozta ki. Az új akadémiai könyvtárépület a magyar könyvtárépítészet eddigi legnagyobb önálló vállalkozása volt, illetve lett volna, akadémiai beruházásként pedig a szegedi Biológiai Telep mellett a második legjelentékenyebb beruházása a tervidőszaknak. Aligha volt még az Akadémiának olyan tervezett létesítménye, amellyel annyit foglalkozott volna, mint az új könyvtárépülettel. Az Elnökség érdeklődése kiterjedt az olvasótermek elhelyezésére, foglalkozott az épület gazdaságos kihasználásával, ismételten a városképi-homlokzati kialakítással, nyilvános kiállítást rendeztetett a pályaművekből stb. Az Akadémia állásfoglalásait olykor indulatokat sem nélkülöző heves viták kovácsolták ki, amelyek részben az Akadémián belül, részben az érdekelt társhatóságok bevonásával folytak. Az Akadémia — a legjobb akadémiai hagyományokhoz híven - végig a legnagyobb szeretettel és törődéssel foglalkozott legrégibb intézményének új székházával. (A könyvtár alapításának éve 1826, így mindössze egy esztendővel fiatalabb a Magyar Tudós Társaságnál, amelynek több mint egy évszázadon át egyetlen tudományos intézménye volt.) Végül azonban az új létesítmény költségelőirányzata az eredetileg tervezett 80-100 millió forintról az építőipari árak alakulása miatt 200 millióra emelkedett és ezt a kiadást már az Akadémia nem vállalhatta. így került sor egyéb, itt nem említett okokon kívül az új könyvtárépület megvalósításának napirendről történő levételére. 2 Az Akadémiai Könyvtár — másfél évszázados története során — számos és többnyire már csírájában elbukott kísérlet után e tervvel jutott a legközelebb gyűjteményeihez méltó, önálló székházának megvalósulásához. Soha ennyire kézzelfoghatónak nem látszott még az eredmény és talán soha annyi akarat, energia, fantázia nem töltődött még e kísérletekbe, erőfeszítésekbe, mint a Roosevelt téri tervbe. Az Akadémia és könyvtárosai, építészek és egyik-másik társhatóság szakértői valóban szívügyüknek tekintették az új könyvtárépületet. És akiknek szívügyük volt, azok sajnálhatják, hogy a Lánchíd— -Akadémia-Akadémiai Könyvtár történeti létesítmény-együttes nem valósult meg. Az egészséges közszellemhez az is hozzátartozik, hogy egy nagyszabású és szép terv kudarcán sajnálkozni lehessen. Nem kétséges azonban, hogy az Akadémiai Könyvtár, amely gyűjteményeivel egyidejűleg demonstrálja, hogy a magyar tudomány és kultúra mit adott a nagyvilágnak és mit kapott tőle, túljutva a kudarc megpróbáltatásán, a tudománypolitikai irányelvek szellemében működve — amelyeknek kialakításához hozzá is járult, tudományszervezési dokumentációjával — és a maga sajátos eszközeivel kivévén részét azok megvalósításából, új épületének problémáját más formában újra napirendre tűzi és talán kevésbé igényes, de gazdaságilag reálisabb keretekben megoldást is talál rá. 3
