Rózsa György: Tudományok és művészségek szeretete... Írások az MTA Könyvtáráról (A MTAK közleményei 16. Budapest, 1986
Hagyomány és korszerűség: az Akadémiai Könyvtár távlati fejlesztéséről
36 iratanyagot veszi át az előírt selejtezések végrehajtása után) nélkülözhetetlen forrása lesz a felszabadulás utáni tudomány- és kultúrtörténeti kutatásnak, bizonyos akadémiai hatósági funkciókat is ellát, mint az akadémiai ügyiratok megőrzésének és selejtezésének felelős szerve. Az új épületben a kutatás elősegítésére és az Akadémiai Könyvtár állományának az egész országban, sőt külföldön is jobb hozzáférhetővé tételére a cédulakatalógus mellett betűrendes kötetkatalógust is tervezünk. A katalógusok egyébként bizonyos mértékű eltérést fognak mutatni a szokásostól: a régi magyar könyvek korszakhatára 1850 lesz (a szokásos 1711 -gyei szemben), míg a külföldieké 1800 (1600-zal szemben). Ennek következtében nagymennyiségű könyv kerül át a Régi és ritka könyvek Osztálya kezelésébe és egy tudománytörténeti szempontú tárgyszó-katalógusba, ahová valójában valók is, mentesítve és áttekinthetőbbé téve ezáltal az ETO rendszerű szakkatalógust. Ily módon a tudomány- és kultúrtörténeti kutatók egy speciális szempontú katalógusban férhetnek hozzá az őket érdeklő anyaghoz. Az elmondottakból kitűnik az a bonyolult, sokoldalú és nagy erőfeszítéseket kívánó munka, amely az Akadémiai Könyvtár előtt áll az új épülettel kapcsolatban. Az új épület nem egyszerűen gazdasági-szervezési-műszaki problémákat vet fel — önmagukban ezek is meglehetősen tetemesek, gondoljunk csak egy milliós állományú könyvtár költöztetésére és az ezt megelőző teljes állományrevízióra —, nem egyszerűen azt jelenti, hogy a teljesen korszerűtlen körülmények között működő könyvtár — az ország három tudományos nagykönyvtárának egyike 7 — megfelelő és méltó elhelyezési viszonyok közé kerül, és mód nyílik a „nagyüzemi" könyvtárszervezésre — ez így önmagában is rendkívül nagy előrehaladás volna —, hanem megnyílnak általa jelentős tartalmi tudományos fejlesztési lehetőségek, amelyeket az előzőkben érzékeltetni igyekeztem. Mindeme elgondolások kialakításában egy nagyhagyományú, történetileg kialakult tudományos intézmény távlati fejlesztésénél napi tudomány- vagy könyvtárpolitikai meggondolások (ha egyáltalán létezhet e területen „napi-politika") csak a legcsekélyebb mértékben játszhatnak szerepet. Különösen érvényes ez Magyarországra, ahol a történelem viszontagságai folytán elég jelentős mértékben pusztultak közgyűjtemények, tehát fokozott a felelősség az olyan nagy gyűjteményekkel szemben, mint amilyen az Akadémiai Könyvtár, amely gyűjteményeivel egyszerre demonstrálja a magyar tudomány és kultúra hozzájárulását a világkultúrához, mit adott Magyarország a világnak és megfordítva, hogy Magyarország milyen mértékben vette át a nagyvilág kiadványokban kifejezett tudományos és kultúrjavait, egyszóval a maguk sajátos módján képviselik hazánk részvételét a világ tudományos vérkeringésében. Ugyanakkor az új könyvtárépület puszta létével is egyik demonstrálója lesz a szocialista állam áldozatkészségének és tudomány pártolásának, miáltal történetileg viszonylag rövid idő alatt megoldott egy egy és negyedszázados megoldatlan problémát. Rusznyák Istvánnak a már idézett könyvtári tájékoztató kötethez írt bevezető soraiból: „Az Akadémia és Könyvtára elválaszthatatlanok egymástól, történetük szorosan összefonódott sok-sok évtized alatt. Amint az Akadémia, éppúgy Könyvtára is mindazon haladó törekvések örökösének és folytatójának vallja magát, amelyek a magyar nép tudományos és kulturális felemelkedését, a világ tudományosságával való békés és alkotó
