Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

90 kételyes, problémázó lényemet! Hát ez a dolog igaz

, ez van

; — nem tudom meddig, de ma kétségtelen. És ha elszakadunk is, holtig tudni fogjuk, hogy ez_volt a szerelem." "Édes, drága, egyetlen barátnőm! (Igazán egyetlen vagy, Máli elment tőlem.) Úgy áll és ragyog felettem a nap (Harminchárom év, Istenem! ) — Fáj a gondolat, hogy ez el fog múlni, de hiszem, hogy tisztessége

s vége lesz, ha fájni is fog, nem hoz csalódást a jóba

n. — "Szomorúság nélkül nincs még a boldogság sem, de mégis boldogság, mégis az élet nem maradt nekem adós. Ölel ezerszer Margit." A Guttmann Leoniehoz írt levelek hiteles másolatok. Azonban a hozzáírt levelekből csak a Kaffkára és irodalmi működésére vonatkozókat adta közre. A többit halála előtt — az ostrom után öngyilkos lett — elégette. * Kaffka Margit Bauer Ervinnel Olaszországba utazik. Velence, Ferrara, Bologna, Pistoja, Pisa, Róma. "Itt lettünk mi készen egymással; itt bomlott ki nekem végkép ez a lélek; itt váltódott hozzám és itt tapadtam hozzá örökre." — "Ezek szent órák voltak." "Rómában kaptuk a Herbert s Hoitsv komisz leveleit." Bauer Herbert — Balázs Béla rendkívül ellenezte ezt a kapcsolatot, pedig — mert Bauer Ervin még nem volt nagykorú —, az ő beleegyezése fontos volt számunkra. Innen Firenzébe mentek, majd Perugia következett. "Most boldog vagyok" — mondtam este az ablakban — s tán ezért volt minden." — írja Kaffka Margit. Harmadnap — július 29-én, kitört a háború. Ezt az olaszországi utólagos útinaplót, melyet Szegeden, Békéscsabán és Budapesten vigasztaló emlékezésül írt, az "1914. augusztus" feljegyzésből kiszakítva, szép olaszországi képekkel illusztrálva, leközölte a Műveltség 1946. III. száma. [86] Fárasztó és szomorú utazás után hazaérkeztek Budapestre. Bauernek be kellett vonulnia s ezzel megkezdődött a háborús megpróbáltatások sorozata. Urát Szegedre vitték s ő utána ment. "A hét végén házasságot kötöttünk, — írja — fél óra alatt az anyakönyvi hivatalban." — "Én annyira az övé voltam már előtt is, — mit árthat nekünk egy házasság! Feljött velem 13 napra, hogy levizsgázzék." "Ki tudja, hányadszor, mézesheteinket élve vizsgára készültünk; idegesítette, undorította, de akarta, nagyon akarta most és sikerült. Egy hét múlva a promóción esküjét hallottam. Hogy siet, hogy érlel az idő! Igy lesz az emberből doktorné."