Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

70 íme a levél: Boríték kézírással. Postabélyegző: "Budapest 1911.dec. 1." HM. 9. "Nagyságos I. Papp Viktor urnák Budapest Földmivelésügyi minisztérium Mezőrendőri osztály." "Kedves Barátom! Hosszú levelét ma kaptam és köszönöm, hogy ugy értett meg, ahogy miközöttünk a legszebb és legjobb. — Bizonyos indokolásokban téved talán, — tévedni vél vagy akar. — Tudja mit? Mához félesztendőre, mondjuk, —ha még érdekelné, — egészen őszint

e leszek ebben is. — Most csak ennyit. Nem üzennek nekem a Ny-tói olyas üzenetet, amit Maga khimérás-betűkben látott a kávéházi ablakon. Ha valami izenet —értelem van számomra a következő vasárnapdélutáni ötletben, ugy csak ez; "Jelzem neked, te asszony, hogy én társadalmi lénynek tekintelek téged azok utá

n is; olyannak, akinél lehet officielle látogatást tenni, — mert én lovagias, modern és nagylelkű vagyok!" — Szoktam és tudok érteni sorok és telefoncsengetések között; s a vasárnapdélutánnal nem érzem egyéb dolgomat, minthogy tőlem telhetően jó theát szolgálhassak fel a vendégeimnek, ha csakugyan eljönnek. Első pillanatban nem tűnt fel ilyen világosan a dolog a maga egyszerű voltában, — és ösztönszerűen kaptam egy baráti kéz után. Milyen kedves, játékos ujjlegyintése a mindennél hatalmasabb életnek; az a baráti kéz ép akkor nem volt szabad; más karba fűzte egy erős, nemes, gyönyörű gerjedelem. Lássa, az örök tanulság! Barátságok nincsenek, barátom, csak szives emberi jóindulatok és azontúl — áldozati tüzek, felcsapó nagy gerjedelmek. S van, akinek mindebből ez jutott; az ut szélén ülni, nézni haladókat és rohanókat, páros összekötötteket és egymás felé lihegőket, — né nézni és bólingatni. Hát ezt már nagyon jól tudom. Nem tudom, a rövid barátságunk alatt megérezte-é az én bolond, ideges, szenvedélyes és kicsit szomorú gőgömet; Morvamezőtől-Uráig? És tudja-e, hogy nagy, helyrehozhatatlan sértésnek venném ezentúl a barátságának minden bizonyítékát ez egyetlen

t kivéve; eljönni hozzám minél több vasárnapon, lehetőleg, s amennyire teheti; ugy igazítani, hogy nőtársaság is legyen és hogy ne távozzék el egyedül. Az én programmom pedig talán nagyon-nagyon sok időre ez. Vasárnapokon minél több rokonszenves férfi és nő körültem, minél több jó arc, okos szó, kemény és nyugodt kézszorítás; és minél több olyan két-ember, akiket láthatatlan vörös szálak fűznek össze a kis szobám egyik sarkából a másikig, szemtőlszemig, idegtől-idegig; idegen gerjedelmek sugarai szökjék át a testem, — furcsa, tán perverens vágy, — látni akarok és bólintani. Hétköz-