Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

29 egyáltalán csak olyan könyvet adhat ki, amely a közvéleménnyel megegyezik. Ez nagyon veszedelmes volna a tudományos kutatás és véleménynyilvánítás szabadságára nézve s különösen veszélyeztetné történetírásunk hitelét — amelyre pedig éppen nekünk nagy szükségünk van — ha tudva volna az, hogy nálunk csak bizonyos előre megállapított fogalmaknak megfelelően szabad történetet írni". Mint történész, Szekfő könyvét úgy ítélte meg, hogy "súlyos hibái" mellett is "a Rákóczi irodalom fellendítéséhez fog vezetni". [68] A tisztségéről leköszönő Riedltől rövid időre a főtitkár, Heinrich Gusztáv, majd Fináczy Ernő vette át a KKB-előadói feladatokat. A nagy tekintélyű volt főtitkár, Szily Kálmán, aki 15 éve még a bővítés harcosa volt, most beterjesztette az akadémiai könyvkiadás megszigorítását, ezáltal további szűkítését célzó ügyrendmódosítási javaslatát, amelyet sietve el is fogadtak. [69] Ballagi Aladár aSzekfű-könyv kapcsán a KKB-n keresztül az egész Akadémiát támadta. Berzeviczy elnöknek címezve mondandóját, kifejtette, hogy a könyv "minden akadémiai eszmének a kigúnyolása", hiszen azt az Elnökség egyik legfontosabb állandó bizottsága gondozta. Ingerült elmélkedése végén arra a következtetésre jutott, hogy "Széchenyi alkotásának védelmében" inkább "csukjuk be az Akadémiát". [70]. A következményeket közvetlenül és távlataiban is szinte előre lehetett látni. Látszólag Ballagi Aladár szenvedett vereséget, hiszen még két ciklust jelentetett meg az Akadémia. 1920 után azonban kétéves szünet következett, majd 1922-től 1944ig évente legjobb esetben is csak két munka jelent meg. Közülük ma a legismertebbnek Voinovich Géza 3 kötetes Arany-monográfiája számít. Jellegzetes, hogy a többkötetes munkákat nem egyszerre adták ki, így egy-egy munka több évre meg tudta oldani a gondokat. Tény, hogy az Akadémia csak részben határolta el magát a Szekfü-könyvtől is, hiszen Concha és Berzeviczy hangsúlyozták annak szakmai értékeit. Nem került sor az el nem adott példányok zárlatára sem, így megtörtént, hogy egy akadémiai kiadványt újra szétkapkodtak. De ezután már a befeléfordulás, a botránytól való félelem időszaka következett. Fináczy után 1924-től 1935-ig Balogh Jenő (1920-tól főtitkár) lett az előadó, őt Voinovich Géza követte, egészen 1949ig. A két világháború között már alig folyt érdemi munka. A Vigyázó-örökség által biztosított lehetőségeket a KKB-előadó főtitkárok —akiknek pedig módjukban állhatott volna — voltaképpen nem használták ki. (Vö.: Gergely Pál: A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó — vagyon sorsa. MTAK Kiadványai Bp. 1971. 81-86.0.) Inkább berendezkedtek a gyanús, haladó gondolatok elleni védelemre. A Bizottság nemcsak a ciklusokat szüntette meg, hanem üléseit is. Váltogatták a könyveket előállító nyomdákat is, így a külsejében addig uniformizált sorozat megjelenésében is megváltozott. A korábbi vevők egy része már csak emiatt is elveszett. Nem csoda, hogy a szerzők sem érdeklődtek a KKB iránt, és nem is igyekeztek e fórumon megjelentetni munkáikat. A KKB ekkori szemléletét egyetlen illusztrációval jellemezhetjük. Báró Brandenstein Béla antropológiai tárgyú három kötetes munkáját a már elvégzett lektorálás után "újabb gondos átvizsgálásnak" vetették alá, mondván, hogy bár "a szerző közismerten konzervatív irányú, erősen hívő katolikus férfi", nem árt óvakodni az esetleg beszűrődő "darwinista hatásoktól". [71]