Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

2. KIADVÁNYPOLITIKA A TUDOMÁNYPOLITIKA SZOLGÁLATÁBAN (Visszatekintés) Már 1848 előtt is, amikor — Gyulai szavával — az Akadémia még csak a "költészet és nyelv" Akadémiája volt, a tudomány politikai kérdésnek számított. Bár alapszabályai apolitikus intézménnyé óhajtották tenni, ennek megvalósítása márcsak a tudomány immanens politikuma következtében sem volt lehetséges. A nemzeti nyelv művelésének és fejlesztésének igénye kifejezetten politikai töltéssel bírt: "... az anyai nyelv kiterjedése és tökéletessége nemcsak méltán minden pallérozott országnak és minden szabad nemzetnek legfőbb díszei közé számláltatik, hanem egyszersmind nevezetes eszköz és erős rugó légyen a polgári boldogság elérésére" — írta Cziráky Antal 1827-ben az Akadémia részére tett alapítványának levelében. [20] A Tudós Társaság meglehetősen nyíltan politizált is. Egy rendőri besúgó jelentése szerint csak "demokrata" kaphatott akadémiai jutalmat. Ebben sok igazság lehetett, mert a jutalmazott műveket a cenzor gyakorta a "tűzre vetendő" művek listájára tette. A cenzúra és az Akadémia küzdelme az alapítástól a szabadságharc bukásáig végigkísérhető. [21] E magatartásban később sincs törés. "Szeplőtlenül már majdnem csupán az Akadémia mutat arra, miszerint nemzetünk kioltva még nincs" — jellemezte a kialakult politikai helyzetet 1858-ban Széchenyi. [22] Az akadémiai vezetés körében erős hagyományai voltak annak a gondolatnak, hogy a tudománynak és a haladó társadalmi-politikai céloknak nemcsak szoros kapcsolatban kell lenniük, hanem hogy ezek voltaképpen egybeesnek. Az alapító Széchenyi nyomán az Akadémián is sűrűn hangoztatott "Európához való felzárkózás", "a kiművelt emberfők sokasága", "a művelt és hatalmas középosztály", "a nemzeti míveltség — mívelt nemzetiség" programjának megvalósításában a konkrét kiindulópontot kifejezetten a tudományos gondolkodás, széles és mély nemzeti műveltség elterjesztése jelentette. Az önkényuralom idején az Akadémia működése — már csak az ország sajátos politikai körülményei következtében is — elsősorban a tudományok művelésére, a hazafiúi szellem ébrentartására irányult. 1865-ben, az abszolút korszak alkonyán azonban már a megvalósíthatóság reményével merülhetett fel az alapszabályok módosításának a kérdése. Arany János a nyelvművel

ő jelleg erősítését szorgalmazta, hogy az Akadémia "compact, szervezett munkásság[a] által gátat vessen a rohanó áradatnak",' melyet szerinte a germanizmus jelentett. Ugyanakkor az osztályok — tudományágaik fejlődése szempontjából kétségtelenül helyesen — egyfajta befelé-fordulást, saját belső, szakmai feladataikra való figyelemkoncentrációt határoztak el. Az egykori akadémiai fő profil, a nyelvművelés, az 1869. évi alapszabály értelmében csak egyike lett az Akadémia által vállalt tudományágaknak, vi-