Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)
A fiatal Kaffka Margit
50 bői pedig látni lehetett a várost, az utcát, a törvényszéki "palota" kupoláját és hallani lehetett a kocsirobogást, ha vonatérkezés ideje volt. Itt néhány világi paptanár oktatott minket pszichológiára, meg egyébre és az a néhány apáca, akiket tanárságra képeztettek az iskolánk számára, mintha kiváltságokat, néhány szabad fellélegzést nyert volna itt az új házban. Más volt az arcuk, a járásuk, amikor átjöttek ide, és itt észre lehetett venni néha, hogy csak a ruhája egyforma mindnek, egyben-másban mégis különböznek. Ha volt egyéniségük, csak itt nyilvánulhatott, ahol nem figyelték a nyugtalan szemű "öreg"-ek. Mi, leányok pedig itt találkoztunk a bejáró társnőinkkel, akik hírt hoztak a világról. — Itt más levegő volt egészen, kivált délelőtt, mikor ide sütött a nap. De így, a homályos téli alkonyatokon, mikor a bejárók csomagoltak és nekieredtek a vidám, diákos csatangolásoknak, nekünk pedig vissza kellett menni a lomha, nagy pókhasú házba, olyankor mindig éreztem magam körül és bennem is a tizenharmadik század levegőjét és tombolni szerettem volna a dühtől, hogy innét nem lehet, nem szabad kimenni." Pedig csak egy évig volt egészen bentlakó! Akkor egy szerződést írt alá a szerzettel. "Ingyenes ellátást kapok itt egy évig — (Egyik életrajz-írója Ágoston Julián [19] szerint, ezt Schlauch püspöknek köszönhette) — és ezért, meg a tandíjért, ingyen kell tanítanom a kongregációnak egy másik évet. — Inkább így, mint rokonoknál, kegyelemből. Rossz, hogy nem mehetek a napra, az utcára, mint tavaly, amíg bejáró voltam, és itt sok minden van, amit nehéz megszokni. De valahogy érzem, hogy itt nem irgalomból vagyok és meg kell szolgálni érte. Ez nem rossz érzés." ' / rr tf rt így ír erről az idorol könyveiben. Ez a zárdakert, lombos fáival leért a rokonaim kertjéig. A két telket magas kőfal választotta el egymástól. A gimnázium igazgatója: Bod Sándor — a történetíró Bod Péter leszármazottja — lakott ott, nagyanyám testvére volt a felesége. Jártam ott gyermekkoromban. Sokszor felültünk a magas kőfal tetejére, hogy beláthassunk az apácák titokzatos kertjébe. De jártam ott később is, mikor Kaffka Margit adatai után kutatva a zárdát megkerestem. Egy apáca végigvezetett az egész birodalmon. Megnéztem az iskolatermeket, a szobát, ahol Kaffka Margit lakott, a padokat, ahol tanult, a tanári szobákat, ahova néha szívdobogva lépett be, a hatalmas kertet, ahol az öreg fák még őt is látták fehér pettyes kék intézeti ruhájában, hosszú, fekete hajfonatával, a kanyargó kerti utakat, ahol akkor is növendékek sétáltak összefogózva, s ahol magános apácák elmélkedtek csendes órákon, olvasót kulcsolva kezeikre. Láttam az öreg zárdafalakat, amelyek az utca felől elzárták a világtól a kertet s hallgattam az öreg apácát, aki még ifjú novícia volt itt a Kaffka Margit idejében. — Irt valami regényt a zárdáról — mondta — Hangyaboly vagy mi volt a címe. — Igen — feleltem — több regényt is írt. — Többet is? O! És csakugyan olyan híres írónő lett? Mi itt — Istenem De az a regény! Az nagy hálátlanság volt!
