Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

15 Kora osz volt. Napfényes, aranylevelű. A Farkasréti temetőben jártam, s egy sírt kerestem. Mikor sorról sorra, majd sírról sírra haladva, — szétfeszítve az összefonódott sok ágasbogas burjánt, faágat — végre rátaláltam, döbbenve néztem az egyszerű, kopott pléhlemezt. "Kaffka Margit 1880 és fia Fröchlich László 1906. Meghaltak 1918. december 1 és 2-án." 1928-at írtunk akkor. Tíz éve... volt halott. A sírt virágtalan borostyán kusza és poros indái futották be szeszélyes összevisszaságban. A szél-rásodorta magból két fiatal juharfa nőtt rajta. Méternél magasabbak voltak. A hant felett, az ágak és a fej fa között sűrű pókháló feszült. Néztem a gondozatlan sírt, a megkopott bádoglemezen az elmosódott nevet és halkan ismételtem a sorokat, melyeket Arany János haldokló unokája is elsóhajtott: "Mourir ce n'est rien, Etre oublié, c'est tout!" Meghalni semmi, Elfelejttetni ... Magyar író sírja. Hát érdemes volt? — kérdeztem. — A sok láz, a sok nyugtalanság, a sok küzdelem, — a boldogság? És a "Színek és évek" utolsó sorait hallottam: "Szép nagy csendesség van, tisztán hallik a harangszó és én ölembe ejtett kézzel tudok egyhelyben" — feküdni —" soká, egyedül és eltűnődni a messzi, messzi élet dolgain." Szép nagy csendesség van. Hogy írta Emőd Tamás:[11 j Tíz év c. versében? "Útszéli szurduk, furcsa púp a föld hátán. Kis csonka kúp. Az égen hűvös napkorong a légben zöld legyecske dong, a fán keresztespók kaszál ...