Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit (A MTAK közleményei 10. Budapest, 1980)

A fiatal Kaffka Margit

141 távol és rövid idő alatt kel

l elintézni, — ez a méltányosság. — Magam is azt hittem, hogy már vonzódik, — és én ugrattam legjobban szegény fiút az uj reményekbe. A mi inkorrektség lehetett a dolgoban, annak inkább az Ilona néni az oka, a ki belenevelte a gyerekbe, hogy ilyesmiben a hiúság legyen a főmotivum, — tudod a "reménytelen szerelmes" — az "állandó tánczos" maszkja és a "skartban tartás" theoriája. No, de hát — spongyát rá! Guszti egy vajpuha kedély, a kinek elkeseredése fölött nem nyugszik le a nap, — vigaszt keres már is, — vallásban, miben, — szóval nem tragikus kedély. Azt mondja, visszahívja a feleségét. — Nos, — én! Komolyan és bensőséggel vonzódom már a kis eminensemhez. Hitted volna? — Néha pillanatokra kísértetbe esem, miért is ne lehetne ezt szerelemnek hívni. De nem! — Akkor láttam, mikor újra meg újra a "jövőt" firtatta, — és kereken megmondtam, hogy semmire se' számítson. Ez is kosár, — ugy-e, — de egészen más. Én tudniillik gondolkozás nélkül hozzámennék a kis emberemhez, ha a körülmények nem szegülnének olyan veszedelmesen ellene. Fáradt vagyok a viharos érzésektől és jó soká, — talán soha sem várhatok ennél erősebb vonzalmat. De látod, — ő egykét év múlva lesz csak teljesen rendjén, — akkor nevezik ki t. i. erdészjelöltből erdésznek. Addig összevissza 800 frt. fix-fizetéssel itt a központban marad, — azután kiteszik valami falura. — Akkor már nagyonjó anyagi helyzetben, — (s ez a főérve) e tájon a-g- állami erdészeknek nagyon jól megy a dolguk, — 3000 frt a mellékjövedelmekkel és gyönyörű nagy lakás, — belsőség. — Nos! Ez a fiu mindössze 3 évvel idősebb nálam. Két év múlva, ha kivált fizetés rendezés lesz, — az én fizetésem már 1400 körül fog járni, — aztán megszokva a rendszeres szellemi munka, szabad délutánok, selyemharisnyák, tanulmányutak, műtárgyak. Képzeled-e, hogy akkor szépen elbúcsúzom mindezektől és menjek egy terhes és szakértelmet kívánó nagy falusi gazdaság kellős közepébe, — és — Nem, Hedda! — ehhez tizennyolc évesnek és nagyon szerelmesnek kell lenni. — Hanem a legfurcsább mégis tudod mi? Hogy mikor ezt a tudtára adtam, — a szakításba egyáltalán nem akart belemenni. Hát jó! úgymond, — éljünk mint testvérek a végtelen időkig, öregedjünk meg a szerelemben, — nem kíván soha egy kézcsóknál többet — bízik bennem, — majd megöregszünk, meglátogatjuk egymást időnkint, — stb. — Nem furcsa? Mit jósolsz ehhez? — És szomorú biztonsággal látom a jövőt! Majd kipihenem a fáradtságom, majd keresni fogom megint lelkevesztett vággyal a megígért csodát, a szerelmet, — és keresztülgázolom ezt a testvéri érzést. Vagy nem? Most csupa bonbon és virág vagyok, és forró, és naiv, és szomorú levelek. Az előadás? — Fárasztó, zajos és kedves dolog volt, — belekóstolni a konvencziós ünnepeltetésbe. Anyám majd megmutat egy pár helyi lapot, — én inkább ideiktatok két emberi okmányt azokból a napokból. Az egyik így szól: "Alulírottak kötelezzük magunkat, hogy ha K.M. őnagysága az előadás utáni mulatságon nem óhajt tánczolni, legkedvesebb kötelességünknek tart-