Körmendy Kinga: A Knauz-hagyaték kódextöredékei és az esztergomi egyház középkori könyvtárának sorsa (A MTAK közleményei 7. Budapest, 1979)
A Knauz-hagyaték története
14 Tapasztalva Mezey László megállapításának nagyon is helytálló voltát, hogy ez a munka "a paleográfia, a kodikológia magasiskolája, mely biztos ismereteket és évtizedes tapasztalatokat is próbára tesz" [12], valamint azt, hogy ehhez a munkához milyen nagy segédkönyvtári és szövegösszehasonlitó anyagra van szükség, korlátoztam a vizsgálandó töredékek műfaját. Az un. Knauz töredékek többsége liturgikus. Ennek egyik oka Knauz speciális érdeklődése is lehetett. A másik sokkal objektívebb. A töredékek nagyobb része egyházi könyvtárból, levéltárból került ki. A liturgikus kódexeket, elsősorban a karkönyveket, nagy formátumban és szinte mindvégig pergamenre irták. Borítólapnak tehát ezek voltak a legmegfelelőbbek. A nem liturgikus, számunkra sokkal érdekesebb és értékesebb, az olvasóközönség Ízlését sokkal jobban tükröző, változatosabb tartalmú papírra irt kódexek könnyebben ki voltak téve anyaguknál fogva az időjárás romboló hatásának és az emberek pusztító tevékenységének. A 18 db esztergomi káptalani magánlevéltári jelzettel rendelkező Knauz töredék egyharmada, 6 db nem liturgikus: T 45, 47, 50, 278, 280; valamint a Lat. Cod. 2 20-ban lévő töredékek. Célunk az, hogy a töredékek provenienciájának kutatásával kimutassuk, honnan és mikor kerültek az esztergomi káptalan birtokába azok a kódexek, amelyeket azután a levéltárban boritónak felhasználtak. Erre a többségben lévő, 2/3 részt kitevő liturgikus töredékeket választottuk. A paleográfiaiig sajnos nem tul érdekes töredékek ritus szerinti hovatartozása már megközelíti a provenienciájukat. Nem az egyes töredékek paleográfiai és szöveghagyományozási vizsgálata a célunk, hanem egy meghatározott possessorral rendelkező töredékcsoport közös eredetének a tisztázása, bizva abban, hogy ezzel középkori könyvtáraink konkrét kódexeit azonosíthatjuk. Ezt a célt a műfajilag egységes liturgikus kódexlapok vizsgálatával egyértelműbben lehet megközelíteni, mint a műfajban, irástechnikában, szöveghagyományozásban teljesen különböző, egy-két lapnyi egyéb töredékekkel. Ezek a lapok éppen töredék voltuk miatt nem lehetnek könyvtártörténeti (possessor-proveniencia) szempontból perdöntőek, de a liturgikus töredékek segítségével már tisztázott eredet ismeretében belehelyezhetők egy meghatározott könyvtári állományba, gazdagítva a magyarországi kódexállomány összetételét és számbeli nagyságát. Alighanem ebben az esetben helyesen értelmeztem és alkalmaztam fordítottan B.Bischoff vélekedését, aki szerint a paleográfiai módszerek segédtudományként használhatók a liturgiatörténeti vizsgálatoknál, és ennek különösen a koraközépkor forrásanyagában van létjogosultsága, mivel itt az egykori anyagnak csak néhány százalékával lehet dolgozni [13]. A jelen esetben, minthogy kevés forrás áll rendelkezésünkre, a töredékek proveniencia meghatározásához a liturgiatörténeti kutatás módszereit használjuk fel segédeszközül.
