Rozsondai Marianne: Anton Koberger működése és a Koberger-kötések (A MTAK közleményei 6. Budapest, 1978)

23 dött Bázelba különböző helyekről: pl. Kölnből, Lübeckből, Heilbronnból, Nürnbergből, Maulbronnból. Jellemző, hogy 1497. december 31-én kelt levele szerint Koberger Maulbronnból a nürnbergi tanács közbenjárására kapta csak meg az Amerbachnak küldendő Hugó: Postilla kéziratot. Kobergernek Németországon kívül is voltak kapcsolatai, ha szükséges volt, Lyonban és Párizsban is kerestetett kéziratot. [47] A nyomtatáshoz szükséges papír előteremtése sem okozott gondot. Már megemlékeztünk Ulman Stromerről, a híres nürnbergi papírgyártóról, aki először, már a XIV. század végén, megindította papírmalmát. Második felesége révén Koberger atyafiságába tartozott Endres Volkamer. Neudörfer tájékoztatása szerint ő is papírgyártó volt. [48] Ugy tűnik azonban, hogy Koberger főleg Strassburgból szerezte be a szükséges papirt. Adolf Rusch az állandó papírszállítója. Rusch, Mentelin veje és utóda, maga is neves nyomdász és vállalkozó kereskedő, főleg a papírkereskedés terén. Gyakran papírért könyveket kért és kapott cserébe, s azzal kereskedett. [49] Koberger Amerbach-hoz írott leveleiből név szerint ismerjük a strassburgi Cunrad Meyrt, Friedrich Brechtert és Heinrich Ingó ltot, akiktől Koberger ugyancsak papírt vásárolt. Brechter egyben Koberger bizományosa is volt. [50] A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában található Koberger-nyomtatványok vízjelei: az ökörfej változatok, diadémos korona, íj, hat- és nyolcszirmú virág, latin kereszt stb., többféle eredetre mutatnak. Briquet alapján strassburgi, nürnbergi, velencei, illetve észak-olasz származásúak. [51] Érdekes, hogy Kobergernek is volt két malma. [52] Ugy tűnik azonban, hogy egyik sem papírgyártásra szolgált. Pedig a nürnbergi tanácsi jegyzőkönyv szerint Koberger engedélyt kapott, hogy a Thiergartner és a Lauffer kapu közötti kútból csöveken a vizet az Egidienhof-beli házba bevezesse. Lehet, hogy ez a víz csak a papír nyomtatás előtti megnedvesítéséhez kellett? Mindenesetre már önmagában ez a vízvezeték is bizonyíthatná Koberger nyomdaüzemének nagyvonalúságát. De többről is van itt szó. Varjas Béla már idézett mondatában a könyvnyomtatást tőkés vállalkozásnak nevezi, és méltán! Fokozottan igaz ez Koberger esetében. Nem szükséges bizonygatni, hogy huszonnégy sajtóval és több mint száz, a könyvelőállítási munka különböző szakaszában tevékenykedő munkással dolgozni csak manufakturális keretek között lehetséges. A huszonnégy sajtó mellett a száz egynéhány ember reálisnak tűnik Fitz József számítása alapján. Szerinte minden sajtó mellett három ember dolgozott: egy szedő, egy festékező és egy nyomtató. A személyzethez kell számítani még a korrektorokat, az esetleges rubrikátort, néhány nyomdai szolgát, akik a festéket keverték, a kencét főzték, a sajtóból kikerülő, még nedves íveket felakasztották. Külön szakmunkás volt a betűöntő... [53] Kobergernél, Neudörfer tanúsága szerint, még a könyvkötőket is ide kell számítani! A könyvnyomtatási folyamat eleve munkamegosztást feltételez. Ezenkívül nagyon fontos a jó munkaszervezés, a zökkenőmentesség biztosítása. A nyomdászi segédiparokat Koberger üzeme egybefogta. A sok elszigetelt kisüzem egyetlen szerves, fegyelmezett munkaegyüttessé alakult, s árut, vagyis könyvet, csak az egész együttes termelt. A könyv a tömegtermelés legkorábbi objektuma! Mert "... mi