Vitályos László: Ady–Léda–Csinszka. Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához (A MTAK közleményei 4. Budapest, 1977)

Függelék

139 igaz és addig — mig az Élet. — Berci bácsi beszédei epületesek lehettek nagyon, alig várlak hogy referálj róluk. Nevesd ki Dyska — anyit [! ] üt, csapkod, tör és ront az Elet, úgy elvagyok készülve minden rosszra, mint ahogy minden szépet magamba tudok ölelni, — és ma megint nem vagyok más mint egy naiv, mesék hitében bizó, — rajongó gyerek, aki Tisza Istvánt képzeli jóságos, —megértő mindent akarni, tenni tudó urnák, — de — ha nem lessz [! ] az — Tége

d akkor is "Mindennek" lát és megfogja a kezedet és biztos bátorsággal — segit keresni eg

y új utat. — Mert út — mindég vezet a célhoz — csak mi vagyunk vakok. — Szeress — Egyetlen, nem, mert bocsánatot talált ki nemes lelked — bűneimre, de mert — részed vagyok, kívánsz mint ahogy én kívánlak — mindég, szeress — mert az Élet borzasztóan véges és nekem olyan rövidnek, szépnek tetszik sokszor az út. — Légy jó. — Az vagyok amivé Te teszel — , de kíván

j hozzám nyúlni és ne ereszkedj le. — Az Életünk ugye közös már egy kicsit, nem értem, de Magunkért kell — jónak, szeretőnek, — egyne

k lenni Ölelünk én külön vagyok várón erőssen, — Mindég a Tied — írj — szeress Csinszkásod. Csinszka — Ady Endrének [Csúcsa, 1915. febr.] Vasárnap, d. u. Aranyos Dysom. Öt napi fekvés, láz, aggódás, szomorúság után végre jobban, és talpon vagyok. Rolád nem tudok semmit ma, vagy nagyon keveset. Szűkszavú sürgönyök és egy levél minden amit kaptam, ma azt sem. Nem hiszem hogy ne legyen mondani valód már számomra s igy félek hogy rossz hozzád az Élet, az emberek meg — Ady Endre. — Ha megsértetted magadat bárhol, bármivel, hozzám kellene jöjj. En sohasem éreztem jobban mint most milyen meghatón egyember vagyunk mi Csinszkym, milyen fájdalmasan eg

y a vérünk, a hibánk, az akaratunk, a több — emberségünk. — Dysom akarjunk szépek, tiszták, szeretők, jók, hivők lenni egymáshoz, olyan vágyó, igaz hittel — mint a nyáron. — Közöttünk nagy hibák, nagy bűnök, esküszöm neked nem lehetne

k, a szavakat, a csúnya egymást bántó szavakat nem mi mondtuk, de a rossz Sorsunk, minek sem Te, sem én, nem vagyunk okai. Mi boldogok akartunk, tudtunk és fogunk lenni, mi szépek vagyunk és igazak. Én most ilyen vagyok, igy élek, igy érzek és aki igy szól hozzád nem hiu, kis örömöket hajhászó gyerek lyány ma már, de az asszony

od aki tud, aki akar, aki méltó hozzád. Szenvedek, kínlódom veled drága, de hiszek benned és magunkba. Ami életünknek nincsen ára, megalkuvása és nem szabad, hogy kétségbeesése legyen. — Bün volna magaddal szemben rossznak lenni — mert mások nyomorultak, engem büntetnél vele, a jövőnket és ez mindég megmaradna Bennünk. —