Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből (A MTAK közleményei 2. Budapest, 1976)

A természettudományok és a matematika az Akadémiai Könyvtárban

kísérleti adatok matematikai elemzéséhez, e tekintetben a heidelbergiek legjobbjaival vetekedhetett. Csak éppen nem tudott tájékozódni a gyorsan fejlődő eszmék forgatagában. Nem tudott elfogulatlan szemmel olvasni. Az „induktív kutatási módszer" jegyében született s szellemével átitatott dolgozatokat és könyveket volt hajlandó csupán meglátni. És méghozzá saját kutatási területén volt a legvakabb. Még Paul Drude kitűnő „Lehrbuch der Optik"-ját (Leipzig 1900) is azért becsülte s hozatta meg a könyvtárba, mert gondosan elkülönítve tárgyalja a fény fenomenológikus hullámelméletét az elektromágneses „hipotézistől". így hozatta meg É. Verdet könyvének német átdolgozását (Vorlesungen über die Wellentheorie des Lichtes", Braunschweig 1881 — 1883), mely az elektromágneses fényelmélet előtti utolsó pillanatban, a szerző 1865/66-ban tartott egyetemi előadásai formájában rögzíti az induktív experimentalista szempontokat kínos fantáziátlansággal kielégítő fenomenológikus hullámelméletet. Még a XX. század elején is Verdet már megjelenése pillanatában reménytelenül elavult könyvét használta Fröhlich egyetemi előadásain vezérfonal gyanánt, ezt vásároltatta meg a nála doktorálókkal s szakdolgozatot írókkal, ezt a steril leíró-matematikai apparátust alkalmazta kutatásaiban, és ezt követelte meg kitűnően képzett és nálunk szokatlanul népes és szorgalmas iskolájától is. Külön tragédia, hogy a századvég-századelő erősen individualista tudós-egyéniségei közt éppen Fröhlich volt a nagy iskolateremtő. S valósággal rossz tréfának tűnhet, hogy az inventár vaskos természettani kötetében hiába keressük H. A. Lorentz, Einstein, Planck, Bohr, Rutherford, Marié Curie, Sommerfeld, de Broglie, Schrödinger, Heisenberg, Born, Dirac s a fizika nagy forradalmának megannyi nevét, de megtaláljuk Jolly professzor könyvét, azét a Jollyét, aki azzal írta be nevét a tudomány történetébe, hogy a hozzá forduló ifjú Max Planckn&k azt tanácsolta, hagyja ott a fizikát ha valami igazán újat akar, mert a fizika immár olyan tökéletes, hogy nemigen akad benne fölfedeznivaló. A tudomány nagy köztársasága Fröhlich példája extrém eset; a matematikában például — ahol az enyhe „göttingenitisz" sohasem okozott akkora pusztítást, mint a fizikában az erős heidelbergi „induktivitisz" — egészen a XX. század elejéig látszik a könyvbeszerzés területén is a tájékozódni képes értelem nyoma. Gauss, Cauchy, Bolzano, Martin Ohm, Riemann, Lcjeune-Dirichlet, Weierstrass, Grassmann, von Btaudt, C. Jordán, Chasles, Dedekind, Ottó Hölder, Vcronese, Hermite, Kronecker művei sorra jelennek meg az inventárban, s olykor meglepő teljességben. Megtalálhatók a kor divatos és rangos kézikönyvszerzői (Ernesto Pascal, Aug. Föppl, R. Fricke, J. Coolidge, J. A. Grunert, A. Macfarlane, Du Bois-Reymond, „Appel-Goursat") is, és kiváló, ha nem is különösebben gazdag matematikatörténeti válogatás (Morilz Cantor, II. G. Zeuthen, Max Simon, 11. Suter) egészíti ki a remek érzékkel és kellő teljességben begyűjtött recens anyagot, folytatva, illetve felelevenítve mintegy a könyvtáralapító Teleki József szempontjait s szellemét. Ha nem tudnánk, a szerzőkből is könnyen kitalálható lenne, hogy ez elsősorban Kőnig Gyula érdeme. Az ő nyitott és markáns tudós-egyénisége áll egészen a kilenszázas évek elejéig a matematikai beszerzések megett. Visszavonulása után, a tízes évektől kezdve ezt a területet is elárasztják a jellegtelen és értéktelen nyomdatermékek, a tudományos fércművek, ismeret-