Bendefy László: Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny-térképeire. 1. köt (A MTAK kiadványai 71. Budapest, 1976)
Mikoviny-térképek magyarországi gyűjteményekben
210 Ebből joggal következtethetünk arra, hogy a Helytartótanács utasitotta MIKOVINYt e négy szomszédos megye térképének elkészítésére is. Az előzőkből tudjuk, hogy Máratnaros megye térképe (Mo 9.sz.) a lehető legszebb kivitelben elkészült. Ugocsa megyének az OSzK tulajdonában lévő, TK 2311 jelii mappája is ebbe a csoportba tartozónak vehető. (Van ugyanis ennek a térképnek egy kevésbé dekorativ - TK 2310 jelű - változata is.) Valószinü, hogy szintén elkészült, vagy legalábbis munkában volt Szatmár és Bereg megye térképe is. Lehetséges, hogy ezek fogalmazványai az illetékes megyékhez kerültek a szokásos felülvizsgálat végett. Ezért őket a mai viszonyoknak megfelelő levéltárakban kell keresnünk. A tárgyalt Bereg megyei térképlap maga - nem sokkal a keletkezése utáni időkben - már olyannyira megviselt, sőt részben szakadt és hiányos volt, hogy alátétlapokra kellett ragasztani. E térképnek - sajátságos módon - legfontosabb elemévé az az iv papiros vált, amely a mappa hátlapján az alátét felét alkotja. Ezen a következő felirat olvasható: "REPRAESENTATIONES INAUGURATIONUM REGIARUM IN HUNGARIA" Vagyis: "Magyarország jövendő királyi (igazgatási egységeinek, - mai szóval: a megyék tervezett határainak) bemutatása." A felirat harmadik és hatodik sora között SZÉCHENYI Ferenc "Ex Bibi.[iotheca] Com.Citis] F.[rancisci] Széchényi" feliratú pecsétjét látjuk. Ez a felirat és a pecsét világosságot dérit arra a máig megválaszolatlan kérdésre, hogyan került az egységesen sárgára színezett belső keretű MIKOVINY-féle megyei térképgyűjtemény anyaga egy tételben az Országos Széchenyi Könyvtár térképgyűjteményébe. SZÉCHÉNYI Ferenc gróf lelkes hive volt II. József császár reformtörekvéseinek. Ezért a politikai pályán igen gyorsan haladt előre. 29 éves korában (1783) a horvát bán helyettese, 1799-ben főkamarásmester, 1800-ban pedig országbiró-helyettes. Részben ez volt az az időszak (1790-1800), amikor felszámolták II. József intézkedéseit és helyreállították a vármegyék alkotmányát. Ugyanakkor egyes megyék határvonalát módosították, másokat pedig összevontak. Az uj politikai aktus szükségessé tette, hogy a legmagasabb kormányzati szinten is rendelkezzenek jó megyei térképekkel. SZÉCHENYI Ferencnek magas tisztségénél fogva keze ügyében voltak ezek a térképek, melyeket - miként az előzőkből tudjuk - a Helytartótanácstól kéretett magához, majd nála maradtak, s igy 1802-ben, amikor többtizezer kötetes könyvtárát, metszeteit, képeit s térképeit a nemzetnek ajándékozta, a Mikoviny-térképek is a Magyar Nemzeti Muzeumba, majd onnan az OSzK térképtárába kerültek. Mindenesetre igen nagy szerencse, hogy ez a páratlan gyűjtemény ily módon nemzetünk közös kincsévé vált. A térképtár vezetője ezt a Bereg megyei térképlapot 1974 tavaszán restauráltatta. A térkép átvilágítása alkalmával észrevették ugyanis, hogy a mappa hátlapjára ragasztott ivpapiroson valamiféle