Bendefy László: Mikoviny Sámuel megyei térképei, különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny-térképeire. 1. köt (A MTAK kiadványai 71. Budapest, 1976)

Mikoviny-térképek magyarországi gyűjteményekben

108 E térképen a közigazgatási határokat gondos és szolid szinezés jelöli. A Duna és a Tisza is halvány kékkel színezett. Mindkét fo­lyam rajza, de különösen a nagyobb szigetekkel és zátonyokkal tele Dunáé, igen jó. Péterváradnál,ahol Újvidéket és az erődítményt hajó­híd köti össze, a Dunának egy már kiszélesült átvágása figyelhető meg. Cséb és Begecs, illetve Újvidék között, valamint Palánka köze­lében a Dunában sok nagy, megnevezett sziget van. A folyam ábrázolá­sa egyébként jóval Tltel alatt, a térkép D-i szélén ér véget. Bács­almástól Zombor, Bács és Novoszelo érintésével hosszú,É-D-i irányú mocsárövezet látható. Szeged és Petrovoszelo között pedig négy, egy­mással közel párhuzamos mocsaras vonulat tűnik fel.Martonostól Ny-ra kb. 7,5 km, Szegedtől pedig kb. 15-16 km távolságban egy magányos domb (kunhalom?) látható ezzel a felirással: "Collis Vaskapu". Ez a "Vaskapu" nevezetű halom - tul a mai államhatáron - a Hor­gos, Gyála és Martonos által határolt háromszögben van. Helyét az I. és II. katonai felvétel lapjain határoztam meg. A halom mindkét tér­képen, de nem azonos helyen látható. Egyértelmű az ábrázolás annyi­ban, hogy a halom mindkettőn a Horgos és Martonos közötti ut északi oldalán fekszik. AE I. katonai felvételen (Coll. XVIII. Sectio 32) Horgostél Martonos irányában négy nagy halom látható.Az első Horgos közlekedé­si fő csomópontjától 2,9 km távolságban; ez a "Vaskapu"-, illetve a Bzóban forgó térképen "Wasskappu"-halom. A következő a "Vaskapu"-tól kb. 1 km távolságban lévő Kunkovács-halom, majd további 1 km távol­ságban a Kurva-halom; ettől 2,2 km távolságban magasodik a Gulyás­halom,melytől Martonos község közlekedési középpontja (a templommal) 3,5 km távolságban van. (A távolságok a tényleges útvonalnak megfe­lelően, - nem pedig légvonalban -, értendők.) A II. katonai felvétel (B IX a.530 jelű) lapja a "Vaskapu" fel­irással jelölt halmot Horgos község közlekedési csomópontjától mind­össze 1300 m távolságban tünteti fel. A kezdőponthoz viszonyított i­ránya és nevének alakja hibátlan. A MIKOVINY térképén látható "Vaskapu" nevezetű domb földrajzi helye nagyjában az I. katonai felvétel lapján ábrázolt dombéval e­gyező. Az átlagos térszin fölé 18-20 m magasan emelkedő, ellipszoid a­laku domb minden térképen sokkal nagyobbnak látszik a közelében lévő többinél; K-Ny-i kistengelyének mérete kb. 160 m, az É-D-i tengelyé pedig kb. 220 m. A "Vaskapu"-halmot feltünteti a Görög-Kerekes-féle "Magyar Át­lás" 35. sz., Csongrád megyei lapja is. Ezen a halom Horgos közép­pontjától kb. 2 km távolságban van. Tetejében egy "vendégfogadó (Mayerhof)" jele látható. Újlak (Illók), Pétervárad, Rácbecse, Palánk, Bács,Petrovoszelo, Szeged és még más helységek várai és várfalai gondosan,egyes esetek­ben alaprajzszerűen vannak feltüntetve. A megye területén lévő "ró­mai sáncokat" és Csörsz-árkokat e mappa az Akadémia tulajdonában lé­vő Mo 2. jelű térkép szerint ábrázolja. 5/b. "Mappa Unitorum Comitatuum Bacs et Bodrog" - Bács-Bodrog vármegye topográfiai térképe. Jelzete: OSzK Tk 2339. Mérete: 44 x 55,5 cm, illetve 46 x 58,5 cm. Tartalma, kivitele és színezése, va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom