Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai 1854–1949 (A MTAK kiadványai 70. Budapest, 1974)

Az MTA egyéb bizottságai

300 gyar származású bécsi képzőművészeti tanárt is felkérte részvétel­re. Legalábbis az iratok között meglévő levélfogalmazvány erre utal (RAL. 827/1887). A művész válaszlevels azonban sajnos ninos meg, szobormintája a benyújtott pályamüvek között sem szerepel; tehát vagy nem küldte el a bizottság a felkérő levelet, vagy a válaBZ nemleges volt, A meglehetősen nagylétszému szoborbizottság egy szükebbkörü bírálóbizottságot választott, amely R beküldött pályamintákat elbí­rálta. Tagjai voltak: Pulezky Perenc, Henszlmann Imre, Keleti Gusz­táv, Lotz Károly, YB1 MiklÓB, Gerlóczy Károly és Trefort Ágoston. Később mint szakértőket bevonták Tilgner Viktort éB Klein Miksát is (1. a Bzámukra kiutalt tiszteletdíjat a Földhitelintézet kimutatásá­ban). A bírálóbizottság Ítéletéről 1888.jan.10-én értesítette a bi­zottság Stróbl Alajost a második, Zala Györgyöt és Róna Józsefet, a harmadik és negyedik dij odaítéléséről (RAL. 30/1888). Az első dij kiadása - vagyis a munkával való megbízatás - nem történt meg, mert a zsűri jelentése nem elégítette ki a "nagylét­szému szoborbizottség"-ot. Többek között azért, mert a jelentésből hiányzott Tilgner ós Klein véleményének töhb pontja, ők ugyanis egy ujabb versenypályázatot ajánlottak; a két legjobbnak itélt BZO­bormlnta készítői - Stróbl Alajos és Zala György - , között. Ez a bizottsági tagok egy részében visszatetszést keltett. A többség azonban mégis egy uj szűkebb pályázatra való felszólítást tartott jónak és ezt a javaslatot fogadta el. Az ujabb szobormlntákat a két művész 1888.október l-ig küldte be az Akadémiának, ahol egy másik biréló bizottság okt. 18-án Stróbl Alajos szobormintáját fo­gadta el. (Vö.: Liber: i.m. 212-213.p. ás Keleti Gusztáv: Művészeti dolgozatok. Bp.1910. 512-521.p.) Most már megindulhatott a szobor elkászitését megelőző szervező munka. Az Arany János Szoborbizottság egy végrehajtó bizottságot vá­lasztott, amely a szobor elkészíttetését illetően minden ügyben eljárt. Két költségvetési ajánlat érkezett a szobornak ós mellék­alakjainak ércbeöntésére: a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyártól, valamint a Turbain Károly-fiai cég budapesti ércöntödójétől. A bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom