Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai 1854–1949 (A MTAK kiadványai 70. Budapest, 1974)
Az MTA I. Nyelv- és Széptudományi osztályának bizottságai
NYELVMŰVELŐ BIZOTTSÁG (1931-1933 KÖZÖTT: NYELVMŰVELŐ SZAKOSZTÁLY) A Nyelvművelő Bizottság 1931-ben alakult a Nyelvtudományi Bizottságon belül, Nyelvművelő Szakosztály néven. Megalakításának indítékait Hógyesy László terjesztette az Akadémia I. (Nyelv- ós széptudományi) osztálya elé 1931. május 4.-án. Az előterjesztésben javasolta, hogy az Akadémia tekintse újra sürgős és elsőrendű feladatának a nyelvművelést és erre a célra alakitBon bizottságot. (Az előterjesztés teljes terjedelmében megjelent a Magyarosan o. folyóirat X. évfolyamában, 1932. 3-22.p.) Az Akadémia 1931. május 18-án foglalt állásti "az összes ülés örömmel üdvözölte Nógyesy László t. tagnak lelkes felszólalását ós csatlakozik az I. osztály javaslatához, A nyelvrontás olyan mérveket öltött, hogy a közönség egyenesen elvárja az Akadémiától, hogy álljon élére ennek a mozgalomnak... Az összes ülés felkéri a II. és III. osztályt, küldjenek ki a Nyelvtudományi Bizottságba a nyelvművelés és nyelvjavitás, illetőleg nyelvhelyesség kérdésében közreműködés végett 2-2 tagot; ezenfelül a Nyelvtudományi Bizottságnak módjában lesz a Kisfaludyés Petőfi-Társaságok tagjai közül esetleg publiolstákat, vagy a nyelvhelyesség kérdésével foglalkozó magyar irók közül, meghívott tagokat jelölni, akiket Akadémiánknak f. évi juniua 22-én tartandó összes ülése fog megválasztani".(Öü, Jk.és Nagy.Jk.1930-1932.51.fol.) A Nyelvtudományi Bizottság 1931.Jun.8-i ülésében Nógyesy Lászlót választotta az uj bizottság, illetőleg a szakosztály elnökének és ugyanakkor direktívákat is szabott a bizottság további szervezésére (Nyelvtud.Biz.jegyzk. 1931.jun.8.), Felkérte & Nyelvtudományi Bizottságot, hogy a nyelvművelési feladatot az Akadémia ügyrendjében (a 46.szakasz o.pontjában) megszabott keretekben, de a azük—