Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai 1854–1949 (A MTAK kiadványai 70. Budapest, 1974)
Az MTA I. Nyelv- és Széptudományi osztályának bizottságai
129 A bizottság 1929.nov.4-én tartotta alakuló ülését. Első tagjai: Hóman Bálint elnök, Zichy István előadó, Csánki Dezső, Dékany István, Gombocz Zoltán, Horváth János, Jancsó Benedek, Kornis Gyula, Lenhossék Mihály, Melich JánoB, Munkácsi Bernát, Németh Gyula, Solymossy Sándor, Szinnyei JózBef, Gr. Teleki Pál és Vikár Béla voltak (Vö.: RAL. 110/1929. és Almanach 1929-re, 81.p.). A meghívott (segéd) tagok választását későbbre halasztották. A bizottság Ethnográfiai és Folklorisztikai Bizottság néven alakult meg, de Hóman Bálint kezdeményezésére ós az Akadémia illetékes szerveinek jóváhagyására 1931-ben Néptudományi Bizottságra változtatta nevét (RAL. 733/1931). Ebben az évben került sor a meghívott tagok választására. Nagyrészüket (Bátky Zsigmond, Madarassy József, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Berze Nagy János, Kodály Zoltán) Hóman Bálint ajánlotta még 1929-ben (RAL. 2100/1929), majd Ernyei Józsefet és Heller Bernátot 1931-ben (RAL. 733/1931). Ajánlásait az Akadémia - Berze Nagy János kivételével - elfogadta,illetőleg Bartók Béla, Bartucz Lajos, Lajtha László és Viski Károly meghívottakkal egészítette ki (Almanach 1931-re, 90.p.). A bizottság meghívott tagjai éppen ugy munkálkodtak a kitűzött célok érdekében, mint a rendes tagok. Erről tanúskodik az a néhány jegyzőkönyv, amely rendelkezésünkre áll, valamint Kodály Zoltán ée Bartók Béla aktivitása (RAL. 715/1932). A bizottság célját, feladatát az Akadémia Ügyrendje a következőkben állapítja meg: "célja a magyar nép tudományos megismerését előre vinni, az eredményeket tudományos munkákban közrebocsátani. Távolabbi célja a magyarral rokon, továbbá a szomszédos népeket tanulmányozni, a kölcsönhatások szempontjából. E célból a bizottság néprajzi anyagot gyűjt, azt feldolgoztatja és kiadja. Gyűjtéseket, szakmunkákat segélyez. [UJ bekezdés.] Hivatalos kiadványa a Momimenta Hungáriáé Ethnologica, melyben egyes tárgykörök vagy területek néprajzi anyagát bocsátja közre. A Néptudományi Bizottsághoz tartozik minden néprajzot illető ügy, mely az Akadémia körében előfordul. [UJ bekezdés.]. A magyar zenefolklór ügyeit e bizottságnak népzenei albizottsága intézi" (Alapszabály és ügyrend, Bp. 1936. 39.P.).