Szentgyörgyi Mária: Célkitűzések és reformtörekvések a Magyar Tudományos Akadémián 1831–1945 (A MTAK kiadványai 69. Budapest, 1973)
III. 1867 – 1905
98 el zárkózottságban végzi, s ezért nincs helyén hibájául róni íöl azt, ha népszerűségéből vészit akkor, mikor rendeltetése szerint fokozódván munkássága, a közélet zajától mindjobban félrevonul." 13 2 Az utókornak azonban ezen túlmenően fel kell vetnie, hogy ebben a korban lehetett-e egyáltalán népszerű az Akadémia olyan célkitűzésekkel, melyek sem az uralkodói hatalomnak, sem a közéletben egyre uralkodóbbá váló soviniszta áramlatoknak nem hódoltak. Olyan tartással, mely a tudományt nem az élettől, hanem a kárhoztatott politikai irányvonaltól kívánta elhatárolni. Azzal a felfogással, mely az alapkutatásokat és általában a tudományos kutatást a maga helyére téve vallotta, hogy "nemzeti felvirágzásunkat alig fenyegetheti nagyobb veszély, mintha a tudományok értékét a szerint latolgatjuk, a mint azok egy vagy más mellékczél elérésére szolgálatot tesznek". Es azt, hogy "a tisztán tudományos törekvések meg nem becsülése . . . meddővé tenné magát a gyakorlatot is". 13 8 Milyen népszerűségre számithatott egy intézmény, mely- a permanens reformok álradikalizmusa helyett azt vallotta, "hogy az irodalom és a tudományok terén a zavartalan folytonos munkásság nagyobb tett, mint az, a mit ma nálunk rendesen reformnak neveznek". 13 4 Mely Széchenyi tekintélyére hivatkozva munkássága csendes folytatása mellett emel szót, pedig "nálunk azt rendesen maradiságnak gúnyolják", 135 Vajon nincs-e igaza Eötvös Lorándnak, amikor az Akadémia népszerűségének problémájával vívódva megállapítja, majd szinte jóslatszerűen vallja: "Ez az Akadémia is volt már népszerű, abban az időben, mikor még nem olyan könnyen és nem oly sokszor gyűltünk össze nemzeti ünnepekre, mint ma, s a mikor egy-egy akadémiai ülés várva várt alkalom volt arra, hogy a nemzeti érzés harsogó éljenekben megnyilatkozhassék, és én bizom abban, hogy bár más és jobb viszonyok között, eljön még az idő, mikor újra népszerű lesz. Majd akkor, mikor nemzetünk jogosult vágyai Isten kegyelméből teljesedésbe mennek; a mikor állami intézményeink azt a fejlettséget érik el és olyan biztos alapokon nyugosznak, hogy azok rendelkezésére és megszilárdítására nem lesz, mint ma, annyi politikusra szükség, s a legjobbak helyesebb arányokban fogják szétoszthatni erőiket a nemzeti jólétet és művelődést előmozdító munkásság különböző terein; akkor, a mikor a magyar gazdának, iparosnak, kereskedőnek, művésznek és tudósnak, mindegyiknek a maga módja szerint, meg lesz adva a képesítés arra, hogy abban, a miben munkálkodik, nagyra vihesse, s a sokaság műveltsége is oda fejlődött, hogy az érdemet minden formájában fölismerni és méltatni tudja: akkor, ebben a boldog Időben az Akadémia is megint nem százak, hanem milliók szerint fogja számithatni barátait" 1 36
