Szentgyörgyi Mária: Célkitűzések és reformtörekvések a Magyar Tudományos Akadémián 1831–1945 (A MTAK kiadványai 69. Budapest, 1973)
III. 1867 – 1905
03 Mennyire egybecsengenek ezzel az Andrássy emlékülésen elhangzott szavak, melyek a hazafiságnak, különösen a tudós hazafiságának perspektíváit tárják szélesre: "... az Igazi magyarság , . . nem abban áll, hogy a nagyvilágtól elzárkózva, s minden lépésünket csak a magunk mértékével mérve, magunkat magunknak magasztaljuk, hanem sokkal inkább abban, hogy minden erőnkkel törekedjünk a müveit nemzetek sorába lépve közöttük tisztességgel megállni helyünket." 11 4 A tudós hazafisága és a tudomány nemzetközisége vélt ellentmondásának feloldása, a magyar tudománynak az egyetemes emberi kultúrába történő beépítésének igénye az, amit a kilencvenes évek akadémiája az Akadémia célkitűzéseihez újat adott. Ez az, amivel a "régi" Akadémia, célkitűzéseit, önmagával szemben támasztott igényét a legmagasabbra emelte. Nem más ez, mint Széchenyi eszméinek korszer ű továbbvitele, a század tanításának konzekvens levonása, a polgári fejlődés köve115 telményelnek kielégítése. "Ne féljünk mi attól, hogy nemzetünk, mert emelkedése közben a világ tudományából többet és többet fog áttekinteni és magába venni, azért a vllágpolgárság ál tanának követőjévé fajulhatna" 11 6 - hangzik a Széchenyi emlékünnepen. De sok a meg nem értés. Az egykor önvédelemből emelt "nyelvi fal", melynek ledöntésén már a második 117 generáció fáradozott, anakronizmussá vált maradványaiban a közvélemény retrográd erőinek bástyájává vált. "Szeretnők már egyszer hallani a diadalmi harsonát, mely a magyar tudomány dicsőségét hirdetve, világra szólna, s a helyett még mindig csak az ébresztő tárogató szerényebb hangjait hozhatjuk rezgésbe." "Mi tagadás benne, nemzetünk a tudományos világban még nem foglalta el azt az állást, a mely őt számának arányában és politikai súlyának megfelelően, a többi nemzetek között megilleti, 3 a melyet sokoldalú képességével ha komolyan hozzálátna, bizonyára rövid idő alatt el tudna foglalni. Egy nehéz akadály áll itt utunkban, bizonyos elzárkózottság a világ tudományától, a melyben élünk, s a mi ennél még veszedelmesebb, az a tetszelgés az elzárkózottságunkbon, a mely különösen napjainkban nemzeti feladataink egyoldalú felfogása folytán közvéleményünkben majdnem népszerűvé vált." "... nem csökkenni, hanem még növekedni látszik napjainkban azoknak a száma, kik bár a diadalt óhajtják, az idegen iránt való ellenszenvből visszautasítják mind az arra segitő eszközöket, s inkább abban a boldogító de egyszersmind elaltató hitben ámítják magukat, hogy a világon csak egy nyelv van, csak egy irodalom és