Gergely Pál: A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó-vagyon sorsa (A MTAK kiadványai 63. Budapest, 1971)

Bevezetés

4 ls alig folytak be, semmiképpen sem tudták volna az Akadémia szerepkörét átvenni és a magyar tudomány zavartalan továbbfejlődését biztosítani, Ezért a magyar kormány 1925-ben (az Akadémia fennállásának 100-ik évében) megszavaztatta az országgyűléssel az állandó államsegélyt: évi 120 000 P összegben. Ám ez az összeg sem fedezhette hiánytalanul, az Akadémia székházának dologi kiadásain, valamint az intézmény alkalmazottainak fizetésén túlmenően a különböző tudományos célokra kötelességszerűen folyósítandó kiadásokat. Ebben a szűkös anyagi helyzetében érte az Akadémiát az a hir, hogy gróf Vigyázó Ferenc a szüleitől örökölt egész vagyonát az Akadémiára hagyta. Előbb édesatyja, Vigyázó Sándor már 1919-ben úgy végrendelkezett, hogy az esetben, ha egyetlen fia még nem nősül, egész vagyonát az Akadémiára hagyja. Apja végakaratának szellemében Perenc sem tagadta meg ezt a nemes örökhagyól szándékot, és először apjának halála évében, 1921-ben, majd édesanyjának, br. Podmaniczky Zsuzsannának elhunytakor, 1923 októberében közjegyző előtt a fent jelzett szellemben végrendelkezett. E sorok Írója 1928 nyarán fogalmazóként kerülve az Akadémia főtitkári hivatalába, nemcsak közelről látta e vagyon átvételének és kezelésének különböző eseményeit, hanem maga is részt vett az Elnökség által Irányított vagyonieltározási, birtokbejárási munkákban, valamint azokon a sokszor végnélkülinek rünő tárgyalásokon, amelyek a nagy kiterjedésű vagyon átvételével, kezelésével, személyzeti kérdéseivel és a vagyont érintő különféle örökségi perekkel természetszerűen együtt jártak. A Jelen dolgozat tehát részben közvetlen élményekre épül, de mivel e sorok irója 1950-től kezdve az Akadémia Könyvtárának kézirattárában dolgozott, ahová megőrzésre az addigi főtitkári hivatali levelezések és jegyzőkönyvek átkerültek, módjában állt számára az egykori vagyonjogi események írott emlékeit is rendszerezni és feldolgozni. Tekintettel arra, hogy a szóban-forgó Vigyázó-vágyon (javarészt föld- és erdőbirtok) gazdasági iratai a II. világháború alatt részben megsemmisültek, e sorok irója személyes emlékeit jól felhasználhatta az Írott forrásokkal immár nemdokumentálható vagyonkezelési gondok és események rekonstruálására. A fenti körülmény magyarázza tehát az itt következő fejezeteknek néhol szubjektív előadásmódját, valamint visszaemlékezésszerü stílusát.