Gergely Pál: A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó-vagyon sorsa (A MTAK kiadványai 63. Budapest, 1971)

VIII. Az Akadémia, mint pernyertes fél

48 1931-ben bolgár kertészeknek akarták kiadni a Jászberényi út déli ré­szén lévő kastélykertet, ami jelentős bért hozott volna, de nemcsak a növénytudós Mágócsy-DIetz Sándor akadémikus tiltakozott e terv ellen, midőn az összes-ülésen hallott róla, hanem a jogi bizottság elnöke, Sta­ud Lajos is kifejtette a kert bérbeadásának végrendeletbe ütköző voltát, hiszen Vigyázó Ferenc kifejezetten bérbeadás nélkül, lakók kizárásával 29 hagyta a kastélyt az Akadémiára. A derékszög alakban épített 14 szobás kastély a Jászberényi út északi felén húzódik, jelenleg tanácsi kezelésben. A múzeum-megnyitás előtti időben az emiitett elhanyagolt állapotban volt, s csak 3 évi tataro­zás és újra-berendezés, illetve a Károly körúti és más Vigyázó-házak­ból összehordott muzeális értékű bútorok felállításával sikerült olyan álla­potba hozni az Akadémiának, hogy megnyithatta a múzeumlátogató közön­ség előtt. 3 0 VIII. AZ AKADÉMIA, MINT PERNYERTES FÉL Amig az 1933-35. évek folyamán - alapos előrendezés után - a két donátor-család emlékét megörökítő múzeum berendezése, műtárgyainak vitrinekben való szakszeri ; elhelyezése folyt Rákoskeresz­túron, addig bent az Akadémia főtitkárságán a régi grófi örökségi perek, illetékek és az ezekből fakadó kiadások zavartalan folyósítása miatt el­kerülhetetlen kölcsönfelvételi ügyietek okoztak gondot. - Ezen anyagi gondok hínárjában vesztegelt éveken ét a fontosabb, sőt országos ér­dekű tudományos munkaterveknek egész sora, s ez vonta el a tudomá­nyos szakosztályok figyelmét, valamint az Elnökség energiáját, pénzügyi forrásait a legfőbb céltól, vagyis a tudományos kutatások intenziv támo­gatásától. Az 1933. október 11-i igazgató tanácsi ülésen jelenti be a főütkár, t hogy még mindig egymillió százezer pengő körül járnak a banktar­tozások, jóllehet az első parcellázásból már 940 telket eladtak és ezek

Next

/
Oldalképek
Tartalom