Gergely Pál: A Magyar Tudományos Akadémiára hagyott Vigyázó-vagyon sorsa (A MTAK kiadványai 63. Budapest, 1971)

I. Előzmények

17 csakúgy mint az egész személyzeti és év végi tudományos célú össze­geket. Amellett az elhanyagolt vácrátóti üvegházak és istállóépületek meg­mentése "potom" 15 480 pengőbe került az Akadémiának 1928 őszén. Mindezeket az adatokat legnagyobb részben a RAL. jelzetű irat­csomókból, továbbá az igazgató tanácsi jegyzőkönyvek idevágó szöveg­részeiből merítettük. A birtokösszesitések, vagyonkimutatások az AÉ.­ben kivétel nélkül nyomtatásban is megtalálhatók, mindazonáltal meg kell említeni, hogy a RAL. iratcsomóiban található kimutatások és ezek nyomtatásban közzétett változatai néhol apróbb, csekély jelentőségű el­térést mutatnak, ti. a főtitkári jelentések elhangzása után a pontos va­gyon- és jövedelemkimutatás általában később jelent meg és az időkö­zi kamatok, váratlanul befolyt jövedelmek kisebb-nagyobb eltéréseket o— koztak a főtitkári jelentés adataival szemben. Megjegyezzük, hogy a fenti forrásokon kivül néhány irat az újjá­szervezett Akadémia könyvelőjének, Virágh Istvánnak egyéb akadémiai számadásaival együtt az 1960-as évek elején megszervezett Akadémiai Levéltár állományába került. Itt - a Gazdasági Hivatal iratcsomói közt ­12 dossziét kitevő Vigyázó-féle birtokkezelési / főleg pénztári/ irat talál­ható az 1940-1945-i évekből l/007 fondszám alatt. - De térjünk vissza e vagyon átvétele utáni idők birtokjövedelmi viszonyainak közelebbi rész­letezésére. A birtokok jövedelmezősége sajnos - az alábbiakból kitűnően ­nem engedett meg nagyobb arányú beruházást, sem pedig a tudományos célú kifizetéseket illető vakmerő tervezgetést, miként ezt 1928 őszén e­egyes akadémikusok kívánták volna (pl. Gelei József egymagában 50 e­zer pengőt óhajtott biológiai célokra). íme az első előirányzat az Igeiz­gató Tanács jóváhagyásával (melyhez hasonlókat azután félévenként az AÉ.-ben is közöltek, január-Junius, 111. július-december havi tagolásban) a birtokok 1929 jan. 1 és jún. 30 közöttre várható félévi jövedelméről (Vö.: AÉ.XXXIX .köt. függelék):

Next

/
Oldalképek
Tartalom