Molnár Imre: Peremlyukkártyás dokumentációs rendszerek létesítése kutatóintézeti könyvtárban (A MTAK kiadványai 60. Budapest, 1970)
2. A dokumentációs munka megszervezése és gyakorlata
58 elsősorban a helyi inforrnáció-igény határozza meg, de az is igaz, hogy a különböző tudományterületek többnyire más-más részletességű feltárást igényelnek. Függ a feltárás részletessége a tezaurusz (deszkriptor-szótár) bontási mélységétől is. Talán az egyetlen ajánlható elv, hogy a deszkriptorok lehetőleg adjanak feleletet a három legfontosabb kérdésre: mit, hogyan, miért? - Veszélyt jelent mind a túlzottan szűkszavú, mind a túl sok deszkriptorral kifejezett tartalmi elemzés. A kiértékelés részletességének helyes arányai is csak a gyakorlatban, többszöri megbeszélés, egyeztetés, vita után alakulhatnak ki. Az ilyen egyeztető megbeszélések a rendszer fejlődésével egyre ritkábban szükségesek, de az indulásnál nem szabad takarékoskodni velük. Az igazán jó, tartalmilag értékes lyukkártya-gyűjtemény alapfeltétele ez. Ha a kutató átnézett egy folyóiratszámot, és deszkriptorokkal (kódszámokkal) megjelölte, tehát kiértékelte az abban talált értékes cikkeket, a folyóirat címlapján jelölje valamilyen módon (pl. monogramjával) azt a tényt, hogy a füzet átvizsgálása és kiértékelése megtörtént. Ezzel a kutató tulajdonképpeni munkája véget is ért, a további munka már teljesen a könyvtáros feladata, a kutató ezután már csak a feltárt szakirodalmi anyag igénylőjeként jut majd kapcsolatba a rendszerrel.