Molnár Imre: Peremlyukkártyás dokumentációs rendszerek létesítése kutatóintézeti könyvtárban (A MTAK kiadványai 60. Budapest, 1970)
1. Szakirodalom és szakirodalmi dokumentáció
19 A réslyukkártyák felhasználásánál a réselés miniig két szomszédos lyukasztás között történik. Ez a müvelet nem eredi lényezi több lyuksor jelhelyeinek kényszerű összekapcsolását, az egyes jelhelyek ugyanis egymástól függetlenül használhatók fel. Ez a kártyatípus annyiszor egysoros lyukkártyaként is szemlélhető, ahány lyuksort a kártya tartal az, E kártyatípus jelentékeny előnye, hogy a jelhelyeken tárolt adatok bármelyike, vagy azok bármilyen komplex választéka egyetlen válogató lépésben visszakereshető. Ezért az előnyért némileg bonyolultabb válogatási technikával kell fizetni: a réslyukkártyák válogatásakor, a válogató tük behelyezése után, a megfelelő kártyák nem esnek ki közvetlenül, hanem a réselés hosszának megfelelő mértékben lecsúsznak vagy kiemelkednek az irreleváns kártyák tömegéből. Ahhoz, hogy ténylegesen kihulljanak, a mozdulatlanul maradt kártyaanyagot egy további tűvel rögziteni kell, majd a programozó tük kihúzása után az immár rögzitetlen kártyák kihullanak. Látható, hogy a peremlyukkártyák a különböző adatoknak egy válogató lépésben történő visszakeresése vonatkozásában hátrányos helyzetben vannak a réslyukkártyákkal szemben, amelyeken sokféle adat együttese egyetlen menetben programozható. Ez az utóbbi követelmény különleges fontossággal rendelkezik a szakirodalmi tájékoztató rendszereknél, kiváltképp pedig a kutatóintézetekben alkalmazott ilyen rendszereknél, mivel az efféle lyukkártyás nyilvántartásoktól árnyalt tartalmi feltárást várnak, ugyanakkor azonban sokféle bibliográfiai adat is fontos, sokszor pedig a tartalmi és bibliográfiai követelmény együttesen szerepel az információigényben. Emellett az is világossá vált, hogy a peremlyukkártyák adatvisszakeresési eljárásának manuális munkája egyszerűbb. A visszakeresés gyorsasága fontos értékmérője minden adattároló rendszernek. A kétsoros, ill. egysoros peremlyukkártyák alkalmasak sokdimenziós dokumentációs rendszer céljaira, de elsősorban olyan feladatok megoldására, ahol a deszkriptorok száma aránylag kevés, vagy ahol egy dokumentum átlagosan kevés deszkriptorral irható le, vagy végül ahol a deszkriptorokból egymást kölcsönösen kizáró fogalomcsoportok alkot hatók.