Csapodi, Csaba: Conservation of the Manuscript and Old Book Collections at the Library of the Hungarian Academy of Sciences. Methods and Results. 1949–1964 (A MTAK kiadványai 44. Budapest, 1965)

ma már megengedhetetlen ez a módszer, mert a kéziratokat sehogy se védi a portól. Ezért honosult meg a fasciculus helyett a téka. d) Téka. Jól bevált és aránylag nem költséges tároló eszköz, csakhogy nem mindegy, hogy milyen, mert a rossz téka nem védője, hanem pusztítója lehet a kéziratnak. A jó téka föltételei: 1. Tartós, jó anyagból készüljön. 2. Ne legyen túlságosan vastag, tehát ne legyen egy tékában túlságosan sok anyag. A 4 — 5 cm-nél vastagabb téka már nem praktikus. 3. Ne legyen kicsire szabva, mert különben a kéziratok széleit beszakítja, vagy összegyűri. 4. A belső, áthajló fedőket zsinór szorítsa össze, ugyanígy kívülről az egész tékát is, mert ha a kéziratok nincsenek szorosan összefogva, akkor csúszkálnak, a papírlapok ,,a saját lábukon" állnak, tehát gyűrődnek, szakadnak. 5. Éppen ezért a belső, áthajló fedőket úgy kell méretezni, zsinórjukat úgy elhelyezni, hogy az említett szorosrafogás csakugyan megtörténjék. 6. A belső fedőlapok ne közvetlenül a tábla szélén, hanem attól valamivel beljebb induljanak, hagyjanak egy kis peremet a táblán, hogy a téka súlyát a tábla hordozza, ne pedig a benne tartott kézirat. (46. kép.) e) Álló doboz. A kötethez és tékához hasonlóan jól raktározható, ugyanúgy áll a polcon, mint az előbbiek. A bennük tárolt kéziratok pormentessége biztosítva van. Hibája, hogy nagyon gondosan vigyázni kell rá, hogy pontosan annyi kézirat kerüljön bele, amennyi jól elhelyezhető. Mert ha csak egész kevéssé is túltömjük, már nem záródik jól, ha pedig a kéziratok lazán vannak benne, akkor az alsó szélek gyűrődnek és idővel tönkremennek. Valamit segít a helyzeten, ha az egyes kéziratok, vagy kisebb kéziratcsomók külön-külön, erősebb borítékban vannak a dobozon belül, vagy ha két kemény papír lap közé szorítjuk őket, mintegy belső fasciculust alakítunk. Az mindenesetre ajánlatos, hogy a dobozt kívülről zsinór tartsa össze, bár ez a zsinór nem tud olyan összeszorító hatást gyakorolni a kéziratokra, mint a téka hasonló zsinórja. f) Fekvő doboz. Eddigi tapasztalataink szerint a legjobban bevált tárolóeszköz átlagos kéziratok számára. (47. kép.) 1. így jóval nagyobb helykihasználás lehetséges, mint álló doboz, vagy téka esetén. A 40 — 50 cm. hosszúságú dobozokat ui. keskenyebb oldalukkal kifelé helyezzük a polcokra, vagy a tároló állványzat csúszósínjeire. Ilyen módon egy folyóméteren átlag kétszer annyi kéziratot tudunk tárolni, mint másként. 2. A pormentességet éppen úgy biztosítja, mint az álló doboz. 3. Különböző méretű kéziratokat is elhelyezhetünk benne, két, három, esetleg több csoportban. 4. Egységes, előre elkészített dobozokkal rendezhetjük be raktárunkat, nem kell megvárni, míg minden egyes kéziratcsomó számára elkészült a testreszabott téka vagy doboz. — A fontos csak az, hogy a kéziratcsomó, vagy csomók a dobozon belül ugyanúgy még fasciculus-szerű összefogást is kapjanak, mint ahogyan az álló dobozokkal kapcsolatban említettük, mert különben az egymáson fekvő kéziratok és kéziratcsomók elcsúsznak és összegyűrődnek. Helyes az is, ha a dobozokra megfelelő szellőzőnyílásokat is készíttetünk, természetesen nem a tetejükön, hanem oldalt, hogy a porosodásra ne adjunk okot. g) Borítékok, tasakok. Már az eddigiekben is volt szó arról, hogy az egyes kéziratok, vagy kisebb kéziratcsoportok a tároló eszközökön belül borítékban legyenek. A boríték nemcsak védi a kéziratot, hanem a rájuk írt föliratok, jelzetek megkönnyítik a keresést, rendben tartást, reponálást. Természetesen fontos, hogy a boríték kellő erősségű papírból készüljön, különben használat közben nagyon hamar szétszakad. 40