Fráter Jánosné: »Nemzeti részvét emelte« 100 évvel ezelőtt kezdték építeni az Akadémia palotáját (A MTAK kiadványai 28. Budapest, 1962)

Csak ennek tulajdonítható, hogy midőn az egész hon lelkesült Kazinczy ünnepek által adá jelét a nemzeti öntudat és művelődós hatalmas emelkedésének, nálunk Szabolcs­ban ily ünnep nem jött létre. Részvét ós honszeretet hiányának vádja Szabolcs megyét nem érheti, mely mindig első sorban állott ott hol a hazai érdekek tetteket igényeltek, mely már két év előtt elsőként az országban jelenté ki, miszerint Magyarhon méltóságával nem fér öszve hogy a magyar tudományos Akadémia béres házban, alig fölkutathatólag legyen elhelyezve, ós egy akadémiai épület létrehozására dacára a szigorú időknek már akkor néhány ezer forintot áldozott. Ezúttal van szerencsém a Tekintetes Urnák a mellé­kelt aláírási ív másolatot 303 o. ó. forint és 3 db. arannyal küldeni, mely öszveget a benn foglaltak a Kazinczy évszázados ünnepély iránti részvét tanúsításául írtak alá azon óhaj­tással, hogy azt a magyar tudományos Akadémia a hazai történelmi irodalom fejlesztésére bölcs belátása szerint használja föl. Az eredeti aláírási íven még vannak be ném fizetett bejegyzések, mihelyt befizetett­nek: pótlólag el fogom küldeni. Hazafiúi tisztelettel vagyok a Tekintetes Urnák alázatos szolgája Nagykálló, IS. T. 1800. dr. Korányi Frigyes Esedezem a nyugtát oly alakban kezemhez juttatni, hogy általa magamat az egyes aláírók irányában igazolhassam." 1 0 (L. 1. ábra.) Nagyszerű eredménye volt a korabeli lapok: Pesti Napló, Vasárnapi Újság, Delejtű stb. lelkesítő cikkeinek. Királyi Pál, a Pesti Napló szerkesztőjének gyűjtőivón — amelyen több mint 18 ezer ft. gyűlt össze — szerepelnek adományaikkal Greguss Ágost, Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Csengery Antal és más neves személyiségek is. összegszerűen nem sok az a 100 ft. 17 krajcár, amit az ózdi vasgyár 190 munkása adományozott. Ez a krajcárokból összegyűlt adomány mégis meggyőzően bizonyítja, hogy az abban az időben még kisszámú, kevés jövedelmű üzemi munkások megbecsülték a magyar tudományt és fontosnak tartották támogatását . A Rimamurányvölgyi Vasmű Egylet tisztjeinek ós munkásainak, valamint a nyomdászok adakozása is ugyanerről tanúskodik. (L. 2. ábra.) A gyári munkássághoz csatlakoztak nagy számmal a céhek dolgozói is. A debre­ceni Iparkamara gyűjtőívén megtalálhatók: a húsfüstölő-, tímár-, kalapos-, gubás-, gombkötő- stb. céhek adományai. Galgóczy Károly akadémiai lev. tag, az Iparosok Lapja szerkesztője írja a követ­kező sorokat: „Tekintetes Akadémia ! Folyó febr. 8-ával 34. o. é. forint érkezett hozzám következő sorok kíséretében: «Az egri kovács és kerékgyártó egyesület, összesen 9 tagból álló ezéh,múlt évi dec. 18.-án tartott közgyűlése egyhangú határozata folytán 20 forintot rendelt a czéhpénztárból a magyar akadémia palotájára kiszolgáltatni, ehez ugyanazon czéh egyes tagjai még 10, a mesterek példás hazafiúi érzelme által fellelkesült segédek pedig heti bérükből össze­takarítgatott 4 ft-ot tettek. Ezen a nemzet ama kérdéses közszükségének pótolására szánt összesen 34 o. é. forintot azon kéréssel küldi a nevezett czéh egyenesen a tekintetes szerkesztőséghez, hogy azt illető helyére juttatni szíveskedjék. Költ Egerben, febr. 8. 1860. Lieszkowszky József.» Annál örömestebb teljesítem az ekkép hozzám jutott pénznek a tekintetes akadé­mia pénztárába áttételiben kötelességem, minél szebb bizonysága e hazafias adakozás annak, hogy a tudományosság iránti részvét az általam vezetett Iparosok lapja közönsé­geiben is szépen éledezni kezd." 1 1 Pántzel János csizmadia céhmoster írja Esztergomból ugyancsak Galgóczy Károly, az Iparosok Lapja szerkesztőjének: „Tekintetes Szerkesztő Ur ! Valamint egyéb ügyfelei, úgy ón is bátorkodom a Tekintetes Szerkesztő Ur ajtaján kopogtatni. Ugyanis, a múlt napokban társaimmal czéhgyűlést tartván, a többi közt megpendítem az országszertei adakozásokat a magyar akadémia házára. E legszentebb 1 0 Ép. ir. 1 1 Ép. ir. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom