Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Holdas, sejtelmes éjszakán, — A seb, mit a szem nyila vág, A támadó s védő csaták, Az édes győzedelmek és Az édesebb legyőzetés, — A titkos óra, esti hely, Virágbeszéd, vagy bármi jel, Ág-moccanás, lomb-zörrenet, A néma kérdés, felelet, A csalfa „nem" s hév „igen"-ek: Előtte ismeretlenek. Igaz, hogy vére könnyű folyama Futtában olykor meg megdobbana, Ha közelén ifjú leventék — Mint szilaj őzet — megrebbenték. De helyrepótlá gyors szökése A veszteséget csakhamar — Es újra higgadt lőn verése. Nyomot nem ejte a zavar. Ma is, midőn oltár előtt, Szeretni esküvék Jenőt, Nem volt ez ifjú kebelen Se gyűlölet, se szerelem. Tizennyolc év öntudata, S főkép atyja kivánata Akár jogul, akár okul, Elég volt, hogy kezet ada. — A szív? előtte oly csecsebecse, Minek nem tudja, ha van is, becse; A szívre ő kicsit adott: Tán lételét sem érezi, Miként nem szoktuk érzeni Az ép egészséges tagot. 0 erre mind nem gondola; S gondolna bár, mit mondana? „Hisz' ő mindenkit úgy szeret: Miért ne épen ez egyet?!" Szívét alig zavarja más. Mint a szokatlan változás, Egy édes, lázas sejtelem, Mely jól esik de mit nem ért, Melyet szégyenl s nem tudja mért; Maga magának rejtelem.