Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

beszámol az arckép további sorsáról: „A járhatatlan rossz utak elmultával bátyám arcképe beérkezett Pestről, és az ideiglenesen ' Rozványéknál van letéve, mert az ő portékáikkal együtt küldetett. A kép nagyon szépen van festve és annyira élethű, hogy mi „adjon isten jó napot" mondunk neki." 3 0 Rozvány Andráshoz úgy látszik Ercsey Sándor is jobban vonzódott, mint Györgyhöz, aki szintén ügyvéd és így bizonyos lókig riválisa volt. Egyik levelében megírja, hogy félesége Tamásdra menvén, unatkozott és fölment Rozvány Bandihoz. 3 1 Egyik levelé­ben panaszkodik, hogy amikor a levelet megkezdte, sok írnivaló járt eszében, közben azonban elfeledte. Ezzel kapcsolatban Roz­vány Bandi mondása jut eszébe: „most elmondhatná R. B.: Uram öcsém, ne rágja már azt a pennát". 3 2 1861-ben Arany Juliska írja Rozvány Erzsébetnek: „A múlt lietek egyikében volt szerencsénk Rozványi Andris bácsihoz is, s csak az zavarta meg örömünket, hogy nem nyerhetők meg sem egy ebédre, sem egy estelire." (1861. ápr. 28. Függ. 20.) Az utolsó emlék, amit Arany János és Rozvány András kapcsolatára idézhetünk, a költő „Kortársam R. A. halálán" c. verse. A vers keletkezéséről Rozvány György is megemlékezik. 33 A költeményt a döbbenet Íratta Arannyal: mennyivel több vitali­tást érzett barátjában, mint fáradt önmagában és mégis — az ment el hamarabb. György, a fiatalabb Rozvány fiú 1819. április 21-én született és így két évvel volt fiatalabb bátyjánál és Aranynál. Mivel András a családi hagyományt jelentő kereskedői pályára lépett , Györgyöt taníttatták. A kisebbik fiú honoratiorrá válása a család társadalmi tekintélyét is emelte. Rozvány György egyéniségét, pályáját családja tevékeny görög szelleme jellemzi. Középiskolai tanulmányait Aradon, Nagyváradon, Temes­várott végezte, a jogot Késmárkon kezdte és Debrecenben fejezte be. 1840-ben tett ügyvédi vizsgát Pesten. Beöthy Ödön, Bihar vm. szabadelvű pártjának alapítója 1839-ben magával vitte a pozsonyi országgyűlésre, ahol részt vett az Országgyűlési Tudó­sítások szerkesztésében. 1840-ben megbízták, hozza haza Spielberg­ből Szalontára a kegyelemmel szabaduló szerencsét len sorsú Lovassy Lászlót. 3 0 Ercsey Sándor—Arany Jánosnak, 1857. ápr. 27. u. o. Kiadatl. 3 1 Ercsey Sándor—Arany Jánosnak, 1853. ápr. 2. u. o. Kiadatl. 3 2 Ercsey Sándor—Arany Jánosnak, 1853. júl. 28. u. o. Kiadatl. 3 3 ROZVÁNY, 162. 1. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom