Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Tudván Arany is ezt az ördögnek lámpátgyujtó taktikát, ő maga is néha néha olcljött a vendéglőbe, társaskörünkben résztvenni. Bizonyos alkalomhói, 1850 telén, tömegesebben gvültünk össze a vendéglőben, Arany is átjött a szomszédból. Ő kezdte a poharazáshoz, —szokása ellenére, -— kedvünket hangolni. Midőn már a poharazás által kezdtünk „bene sonant.es"-ek lenni, Arany, az asztalfőn ülve, kivett a zsebéből egy papirt, s arról, ünnepélyesen szavalva, a „Koldus ének"-et olvasta fel. A költemény mindnyájunkat meghatott, de némelyikünket nagyon megdöbbentett. Én Balogh János mellett ülve, súgtam ennek: „Meggondolta-e Arany, amit most tett?" — Balogh visszasugta nekem:" valaki a szogabirói irnokságát feszegette, háta mögött, hazafiságának rovására; azért vágta ki most Arany a mellét: ám kisértse meg ezt valaki utána megtenni? Nem kisértette meg senki közülünk; de nem is lett volna tanácsos. Arany szavalatának befejezése után, bátran hordozta meg szemét társaságunkon. Szinte kérdezni látszott: „kinekvan kifogása az ő hazafisága ellen?" A német korcsmáros, nem tudván jól magyarul, keveset, vagy talán semmit sem értett meg Arany felolvasásából; de azért a találékony eszű Balogh János, bog}' Arany szavalatának hatását paralvsálja, hirtelen felállott, s elkezdte oíáhdallamra dalolni és táncolni Aranynak e dalát: „Ez a szoba, hol ón most Trillaárom haj ! Pusztitom a papirost Trillaárom haj! . . . " Balogh taktikáját akik elértettük, azonnal belevegyültünk az oláh dallam és zsukátába, s daloltuk, jártuk oly veszekedett jó kedvvel, mintha mi lennénk a legboldogabbak a kerekföldön. Arany azonnal elértette a hangulat cserét, és oly édesdeden mosolygott a színlelt jó kedvnek, amilyent tőle alig láttam. A színlelt kedv fokonkint komollyá, s egészen búbánat elfeledéssé változott. Kitörő kedvünket a nemet korcsmáros Arany felolvasása hatásának gondolván, mondta nekem németül: „hej, de nagyszerű ember ez az Arany !" feleltem: „hátha ugy ösmerné, amint én?" Már megemlitém; de itt újra megjegyzem, hogy Aranyt csak ez egyszer hallottam művét felolvasni, fentebb már még van magyarázva, hogy ezt kényszerűségből tette . . . * Arany mintegy 13—14 hónapig volt Kenyeres mellett, szeretve, és nagyra becsülve ez által: de amint a lelkiösmeretével és hazafiságával összeillőbb állás neki kínálkozott, odahagyta ezen állását és ment a szomszédos Gesztre a Tisza családhoz, ezek nagy reményű fia, Domokos tovább képzése végett. A Tisza családnál valószínűleg jobb dijjazásban részesült, mint Kenyeresnél: de olt az a baj volt, hogy egyedüli világától, szeretett családjától hetekig el volt szakítva. . . . Arany Gesztről Kőrösre, majd Pestre távozott. Ezzel kilépett kedves szülőföldje szűk köréből, én pedig itthon maradtam. Hosszas évek folyama alatt, csak néhány látogatás alatt élveztem kedves társaságát. Azt tapasztaltam, hogy ő mindig az maradt, aki volt, — hü önmagához, hü egyszerű 171