Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

üldözte postaexpedítorban, aki pedig fölismerte fiatal, barátja nagyrahivatottságát. Kicsit talán fiatalkori önmagát látta, a szűk keretekből kitörni akaró Aranyban. S mert becsülte, szerette, igyekezett megmenteni saját keserű sorsától. Mindent megtett, hogy képességeinek megfelelő állásba segítse. A 19 éves Aranynak egyetlen munkalehetőséget régi iskolája ígért. 14 éves korában már mint praeceptor tanított benne. Most a correetorságért folyamodott. „Tanító a rector után, de több fize­téssel és több önállósággal, mint a többi altanítók" — magyarázza önéletrajzi levelében. 3 Kérésével Balogh Péter espereshez fordult, de az kereken kijelentette: „Szalontán komédiás nem lesz tanító." Pápai nem hagyta annyiban a dolgot. Elment a rectorhoz, Madas Györgyhöz, majd végiglátogatta a presbitereket, sőt magát az esperest is újból felkereste. Itt a kevésbeszédű embert elöntötte a saját tragédiájának keserűsége: „Legjobb tanuló voltam az enyedi kollégiumon. Egy ifjú­sági hibámért nekem meg nem bocsátottak. A méltatlanság felingerelt. Katona lettem. Most semmi vagyok, egy részeges." 4 Pápai szavai úgy látszik elgondolkodtatták Balogh Péter esperest., mert még az év őszén szám feletti correctorként, alkalmazta Aranyt. A következő év, 1837. Szent György napjától pedig már rendes corrector évi 600 frt. váltópénzzel. Lakása az iskola épületében lenne, ha elődje még bent nem lakna. így egyelőre a Külesér utcai kis ház lakója marad. Sára nénje gondozza őket apjával. Arany 1837. aug 8-án „Kötelező írást" ad nénjének: „Minthogy egyrészről hivatalos foglalatosságim, más rész­ről pedig nőtelen életem nem engedik, hogy öregségre jutott édes Atyámnak gondviselését és ápolgatását teljesítsem: tehát annak lelki esméretes teljesítését bízom testvéremre és férjére oly feltétellel, hogy ámbár az édes Atyám öröksége tör­vény szerint csak engem illetne, mint fiút, mind azáltal ha a' fent említettek édes Atyámnak haláláig lelkiisméretesen gond­ját viselik. . . minden, a mi örökség szerint marad, osztályra fog menni közöttünk, úgy hogy mindennek fele enyim, fele testvéremé legyen." 5 3 Aranv János—Gyulai Pálnak. Arany János Hátrahagyott Versei. BP. 1888. XLIII. 4 ROZVÁNY, 141. 1. 5 VOINOVICH, I. 49. 1. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom