Rásonyi László: Stein Aurél és hagyatéka (A MTAK kiadványai 18. Budapest, 1960)
12 gét az egyetemes művelődés történetében lemérhettük. Ezekben a felfedezésekben oroszlánrésze volt Stein Aurélnak; ezekre a felfedezésekre áldozta munkás életének legeredményesebb évtizedeit. Figyelme a 90-es évek végén terelődött erre a sivatagos medencére, hol északon a Tien-sán, délen a Kvenliin 7000 méteres magasságokból induló gleccsereinek mély szurdokokban leömlő vizeit elissza a futóhomok. Előbb azonban a medence szélén, köröskörül, mielőtt elenyésznének, életet varázsolnak a folyók, s e helyeken már évezredek óta oázisvárosok létesültek. Régóta ismert dolog, hogy ezek a városok a Kínából jövő karavánutak állomásai voltak évezredek óta, hogy e táj a hajdan ködébe vesző népvándorlások és a régi kínai hatalmi törekvéseknek az arénája volt, majd a VI — VII. századtól kezdve bevándorló török nyelvű népek földje. Ezek apránként asszimilálták az oázisfejedelemségek másnyelvű népeit, s így lett a hatalmas terület Turkesztán, azaz „Török föld". Ez a török lakosság átvészelte a mongol uralmat is, s csak a XVIII. században került maradandóan kínai uralom alá. Rudolf Hoernle volt az első, aki felismerte, hogy a Tarim-medence India történelme szempontjából is fontos, amikor megállapította azt, hogy az a nyirfakéreg pothi, amelyet I. A. Bovver angol hadnagy (később vezérőrnagy) hozott magával Kucsából, s amelyet egy rommezőn találtak, —• szanszkrit nyelvű orvosi szöveg, a VI. század előtti időből (!), s hogy Indiából került át Turkesztánba. Khotan környékéről is kerültek ki 1893-ban föltűnést keltő töredékek, a kásgári angol konzul G. Macartney, az orosz főkonzul M. Petrovszki és az egy évvel később — kutató útján — gyilkosság áldozatává lett francia tudós, Dutreuil de Rhins révén. Híre jön annak, hogy 1896 januárjában Sven Hédin egy romvárosra bukkant a sivatag déli részében. Ekkor beszélt először Stein Aurél európai szakemberekkel arról, hogy rendszeres archaeológiai kutatást végző expedíciót kellene vezetni a Tarimmedencébe, különösen Khotan környékére. 1898-ban, mikor Klementz orosz akadémikus egy kisebb vállalkozás keretében megjárta Turfán környékét, 40 a medence északi peremén, készen voltak Stein végleges tervei is. Curzon lord indiai alkirály (1898—1905), aki maga is kiváló keletkutató geográfus volt, megértően állott mellé, s így az indiai kormány támogatásával 1900 május 29-én elindult Kásmírból I. expedíciójára. Jegyzeteiből, ránkmaradt könyveiből látjuk, hogy milyen nagy körültekintéssel, milyen nagy rutinnal készült hosszú, 1916-ig összesen 7 évet igénybevevő belső-ázsiai expedícióira. Mindig magányosan, önmagára utalva vállalta a fáradalmakat. Gilgiten és a Vahdzsirhágón, a Pamír délkeleti szögletén átkelve ereszkedett le karavánjával TasKurgánba, majd a Gez folyó szurdokain át Kásgar felé, hová július végén érkezett meg Rám Szingh földmérő kiséretében. Míg Rám Szingh az egész úton a Steintől megkívánt triangulációs méréseket, Stein maga mint elsőrangú térképész a nagy magasságokban a fotogrammetriai munkát végezte, így jöttek létre addig térképezetlen óriási belső-ázsiai területekről a kitűnő térképek, amelyek a régészeti eredmények nélkül is nagyfontosságúvá avatták volna Stein expedícióit. Csak 1908-ban jelent meg itteni munkájának eredményeként a nagyszerű „Mountain Panoramas from the Kuen-lun and Pamirs." Lo., Roy. Geogr. Soc., 1908. A történeti földrajz elsőrangú művelője is megnyilatkozik Steinben, mikor útjának sok pontját sikerül azonosítania 4 0 V. Thomsen, Aus Ostturkestans Vergangenheit. Ungarische Jahrbücher V (1925), 1-24.
