F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig (A MTAK kiadványai 14. Budapest, 1959)
TOLDY, amikor magának kérte a könyvtár feldolgozásának feladatát, nyilván korábban kialakult elképzeléseit akarta megvalósítani. Könyvtártani ismereteit olvasmányok mellett fiatalkori utazásai során szerezte, amikor — naplójának tanúsága szerint — nagykönyvtárakba is ellátogatott. 7 3 Az Utasítást tehát valószínűleg nagyrészt az ott megismert elvek alapján készítette, s alkalmazta az Akadémiai Könyvtár viszonyaihoz. Az Utasítás idevonatkozó pontja tehát minden bizonnyal azt az elvet képviselte, amelynek alapján ezt a szakrendszert is kidolgozta: „Minden felállítás jó, moly szerint a kívánt könyvet bizton és hamar meg lehet találni; legjobb az, amely egyszersmind némi áttekintetét is engedi a külön szakoknak. E két főtekintet a tudomány osztály s némely külön szakok (pl. ősi ivómat ok. akadémiai iratok, magyar irodalom stb.) szerinti felállítást javasolja, de ugy, hogy kelleténél részletesebb, vagy épen szorosan rendszeres ne legyen. Ez osztályok és szakok meghatározása egyébként a könyvtár mivoltától függ." 7 4 A szakrendszer tehát nem a tudományok teljes rendszere alapján épült fel, hanem az anyagot a könyvtárban képviselt főbb tudományszakok és néhány más, részben a mai különgyűjteményeknek megfelelő szak szerint csoportosították. A szakok egymás mellé helyezése lehetett némileg szisztematikus, de inkább feltételezhető, hogy csoport-felállítás volt; ha voltak is alosztályok, nem alkottak logikus átmenetet a szakcsoportok között. Döntő szempont a könyvek könnyű megtalálása, tehát kizárólagosan gyakorlati cél volt. A TELEKI-könyvtárat, — amelyet az átvételi javaslat ellenére sem vegyítettek ekkor még össze a könyvtár többi részével —, 7 5 minden bizonnyal eredeti szakrendszere alapján, a szabadrendelkezésű anyagot pedig a TOLDYféle szakrendszer alapján állították fel. TOLDY egy irnok segítségével látott hozzá a feldolgozáshoz. A munka ütemére vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy a naponta katalogizált könyvek száma megegyezett azzal a mennyiséggel, amit később TOLDY az Egyetemi Könyvtárban előírt: hatórás munkanapon 50 darabot. 7 6 Ez kiszámítható abhól a jelentésből, mely közli, hogy az írnokkal ketten hat nap alatt végezték el a 677 kötetes PÁLÓCZI IloRVÁTH-féle könyvtár katalogizálását. 7 7 Ilyen ütemben az egész anyag feldolgozását másfél évre tervezte, ha pedig még két írnokot kapna, 3/ 4 év alatt, 1840 februárjában elkészülhetne a munka. Vagy a Társaság nem tudott több írnokot adni, vagy más körülmények akadályozták a munkát, mert csak 1841-ben jelentette TOLDY, hogy az összeírás elkészült, és megkezdte a rendszeres felállítást. 7 8 A feldolgozás azonban ezután sem haladt zökkenő nélkül. A mostoha körülmények, főleg a helyszűke miatt még két-háromszori átrakással kerültek a könyvek végleges helyükre. 1844-ben pl. a szabadrendelkezésű anyag elkészülte után jó néhány már felállított szakot, a fizikát, az orvostudományt, a törvény- és történettudományt, a matematikát és a folyóiratok gyűjteményét csomóba kellett kötni 7 3 Tanulmányok Budapest múltjából. XI. k. TÓTH András: A pesti egyetemi könyvtár a modern fejlődés útján. 250. 1. 7 4 Utasítás a M. Academiai Könyvtár lisztviselői számára. Buda 1848. IV. fejezet 10. pont. 7 5 A TELEKI-gyűjtemény beolvasztására a 00-as években került sor, amikor az Akadémia palotájának felépültével új szakrendszert készítettek. AL 1G1/18(53. 7 6 TÓTH András: I. m. 240. 1. 7 7 AL 105/1839. 7 8 Magy. Tudós Társ. Évk. VI. k. 10. 1. 21