F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig (A MTAK kiadványai 14. Budapest, 1959)
a jegyzék alapján. Néhány jelentéktelen munka elveszett, ezek helyett az örökösök 45 db. más könyvet ajándékoztak az Akadémiának. A hagyaték főleg német, latin, kisebbrészt magyar nyelvű, nagyobbrészt irodalmi, filozófiai és vegyes könyvekből és újságkötetekből állt. 1847-ben kísérletet tett az Akadémia KÖRÖSI CSOMA Sándor hátrahagyott írásainak megszerzésére. A hírek szerint a kéziratokat az angol követség az erdélyi kancelláriához tétette át, de az Akadémia érdeklődése nem vezetett eredményre. 4 1 Az ismertetett hagyatékok, gyűjtemények mellett jelentős tömegű és értékű könyvanyag került be alkalmi ajándékok útján. Fontosak ezek között az elnök TELEKI József és a Társaság tagjainak ajándékai. TELEKI az apai könyvtár felajánlásán túl is szívén viselte a könyvtár gyarapodását. Könyvvásárlásai mindig a legfontosabb szükségleteket elégítették ki, a saját könyvtárából ajándékozott művek pedig értékes ritkaságok voltak. Ó vette a szótárkészítéshez elengedhetetlen és segédkönyvtár részére is becses nagy német és francia szótárakat, könyv- és kéziratadományai közt pedig olyan értékeket találunk, mint gyűjteményünk egyetlen Corvinája, Ludovicus CARBO : Dialógus de laudibus R. Matthiae c. műve és az általa szintén Corvinának tartott Sermones S. Leonis Papae ; egy XIIL századi Missale, egy XV. századi biblia, egy KoBERGER-féle 1488-i nyomtatott biblia és sok más. 1850-ben az Akadémiának ajándékozta ezenkívül ősnyomtatványokban és Aldinákban gazdag saját könyvgyűjteményét is. 4 2 A társaság más tagjai is kezdettől fogva sok könyv- és folyóiratkötetet ajándékoztak az Akadémiának, részben saját műveiket, részben más értékes munkákat. így adományozta SZÉCHENYI István majdnem minden munkáját, BOLYAI Farkas az Elementa Matheseos Puraet, VÖRÖSMARTY a Csongor és Tündét, FÁY András a Bélteky házat, BUGÁT Pál és TOLDY Ferenc az általuk szerkesztett Orvosi Tár füzeteit, HELMECZY Mihály a szerkesztésében megjelent Jelenkor és Társalkodó köteteit, CZUCZOR Gergely 19 db XVI. századi magyar nyomtatványt, köztük több unikumot, mint pl. VALKAI András Bánk bán históriája (Debrecen 1574) és VASFAY (RÁSKAI) Gáspár Egy szép história az vitéz Franciscorvl (Debrecen 1574) e. munkákat. 4 3 Több akadémiai tag speciális könyvgyűjteményét ajándékozta a Társaságnak : BUGÁT Pál pl. válogatott finn könyveket, REGULY Antal pedig az ázsiai népekre vonatkozó gyűjteményét. Az Akadémia külföldi tagjai és más külföldi tudósok is küldtek ajándékokat: BOWRING János pl. 28 db jogi és politikai művet, az orosz tudósok pedig REGULY útján vegyes munkákat juttattak az Akadémiának. 4 4 A társaság tagjai mellett sok ismert és ismeretlen név szerepel a jegyzőkönyvekben és Névkönyvekben, ahol nyomtatásban is közölték az adományozók nevét. Statisztikai kimutatás nincs az ajándékok mennyiségéről, érdekes azonban szemléltetésül megnézni néhány találomra kiválasztott év során tett gyarapodás adatait: 1838-ban 164, 1841-ben 229, 1844-ben 134, 1847-ben 126, 1848-ban 62, 1849-ben 2 kötetet ajándékoztak. 4 1 KGy 1847. 73. 1. 4 3 KGy 1850. 26-27. f. 4 3 AL Újságokban közlött Híradások a Titoknok által. 85. 1. 4 4 KGy 1831. 17. f. 1832. 79.82f. 1833. 12. vorso, 29. verso. 1834. 6. f. 1847. 87. 91. f. Nagygyűlést jegyzőkönyvek (a következőkben : NGy) 1834. 38 — 39. f. 1843. 17. v.— 18. f. 1846. 14 f. Magy. Tudós Társ. Évk. VIJ. k. 87. 1. 13