Csapodi Csaba: Könyvkonzerválás és restaurálás a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK kiadványai 10. Budapest, 1958)

rongáltabb papír is, ha a könyvet kevesen használják, többé-kevésbé már azáltal meg van védve, ha jó a kötése. Viszont kötés nélkül vagy sérült kötésben a legjobban megerősített és rendbehozott papírlapok sincsenek biztosítva. A legegyszerűbb megoldás természetesen az lenne, ha a sérült kötést egyszerűen eldobnánk, és a könyvet új, erős kötéssel látnánk el. A régi könyvgyűjtők századokon keresztül többnyire ezt az eljárást követték. Remekszép magángyűjtemények keletkeztek így, egységes benyomásukkal tulajdonosuk és a későbbi szemlélők esztétikai gyönyörűségére. Hogy csak a legközelebbi pédát említsük : ilyen a mi könyvtárunkban a RÁTH-gyűjtemény. Alig találunk régi kötést ebben a páratlanul szép, régi magyar könyvekből álló gyűjteményben. A századforduló kitűnő pesti könyvkötőinek tudását, ízlését, az akkor kapható bőranyagok elsőrangú minőségét dicsérik szebbnél szebb kötései. De hirdetik egyben a tudomány mérhetetlen kárát is. Régi magyar könyvek százszámra, amelyeknek egykori, esetleg töredékes, romlott kötése a régi magyar könyvkötészet emlékanyaga volt, a táblákon régi tulajdonosok neve, személyes bejegyzések, a művelődéstörténet, a könyvtártörténet fontos forrásai, — s mindebből nem maradt úgyszólván semmi sem. Az esztétikai élvezet pedig nem pótolja az elveszett történeti értékeket! Ezt az eljárást tehát semmiképpen sem követhettük. A mi fő célunk itt is az volt, hogy mindent megőrizzünk a tudományos kutatás számára. Minden kötést megtartunk tehát, amely még olyan állapotban van, vagy olyan állapotba hozható, hogy eredeti célját, a könyv védelmét szolgálhatja. Visszaerősítjük a lógó részeket, kipótoljuk a hiányzó hátakat és egyéb bőrfelületeket, törött táblákat, sőt ha szükséges, teljesen új bőrkötést kap a kötet, de az új kötésre, eredeti helyére visszaillesztjük a megmaradt kötésrészeket. A kiegészítés mindig csak anyagi, de nem művészi kiegészítés ; konzerváló, de nem restauráló kiegészítés. A hiányzó bőrt pótoljuk, megfelelő, el nem ütő színezéssel, de nem próbáljuk a kötéseket úgy restauráltatni, hogy a kötéseket újonnan vésett nyomódúcok segítségével eredeti szépségükben állítsuk helyre, vagy éppen teljesen új, hibátlan másolatukat készíttessük el. Ezt mi bizonyos mértékig hamisításnak éreznénk, de meg felelőtlen gazdálkodásnak is tartanánk, hiszen ilyen módszerrel a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek közt csak igen kevés könyvet tudnánk restauráltatni. A mi álláspontunk az, hogy a könyv elsősorban szellemi alkotások őrzője, s bármilyen szép is, csak nagyon másodsorban muzeális kiállítási tárgy. A könyvtárnak pedig az a célja, hogy ezeket a szellemi alkotásokat gyűjtse, védje és tartsa a használat számára megfelelő állapotban. Minél több könyvet kell tehát minél jobb állapotba hoznunk. Természetesen a könyv muzeális érték is. Tehát a kiegészítésnek és az új bekötésnek olyan módon kell történnie, amely méltó a könyv történeti és művészi értékéhez : meghízható, nemes anyagokból, elsőrangú technikával, finom, művészi érzékkel, hogy a pótlások simuljanak az eredetihez, és ne zavarják a gyűjtemény összhangját. A könyvvédelem szempontja vezetett abban is minket, hogy a fatáblás fóliókötetek csapjait és zárópántjait minden esetben pótoltuk, mert a könyv szoros összezárása a legjobb ellensúlyozója minden mechanikus rongálásnak, por, piszok, élősködők behatolásának. Természetesen a csatokat is csak a legegyszerűbb kivitelben pótoltuk, nem pedig költséges imitációkkal. Ha a kötés teljesen hiányzik, vagy már menthetetlen, akkor a régi könyvnek új kötést adunk, de a réginek töredékeit is megőrizzük, és az eredeti kötetre utaló jelzettel ellátva tároljuk. Az új kötések elkészítésében két alapvető 14