Berlász Jenő: Az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának átalakulása (A MTAK kiadványai 4. Budapest, 1957)

vagy szétszakadozott kéziratlapokat házilag vastag papíroscsík ráragasztásával vagy kasírozással igyekeztek megmenteni. A baj az volt, hogy ezekhez a műveletekhez enyvet használtak ragasztószerül, ami többé-kevésbé hasznavehetetlenekké tette a „restaurált" darabokat. A kisebb kárból nagyobb kár származott. A kasírozás vagy papiroscsík alól kiszorult enyvréteg ugyanis összemocskolta, összekeményítette, részben olvashatatlanná tette a kéziratokat.

1

6 De nemcsak a kézirattáros tett csupa jó szándékból efféle kárt, hanem a könyvkötő is, ha bekötésre vagy átkötésre kopottas, szakadozott kódexeket, egyéb kéziratos könyveket adtak át neki. Az ilyen restaurálás rendszerint a történeti kötések lefejtésével, új divatos díszítésű kötéstáblák felrakásával, sőt, sok esetben a kódex lapjainak széles kerületben való körülvágásával, a lapszélek aranyozásával vagy „márványozásával" járt.

1

7 A legsajnálatosabb az, hogy az efféle károk főleg éppen a XVI-XVII. századi anyagot érték ; a XVIII— XIX. századi kéziratok és kötések, mint — akkori felfogás szerint — különösebb gondozást nem érdemlő darabok, elkerülték a kártevő javítást. A századforduló után a kézirat kezelés tekintetében is megváltozott a helyzet. Egyre inkább összeszűkülő költségfedezet, majd teljes fedezethiány s ebből eredően növekvő igénytelenség, szegényesség jellemzi a kilencszázas évekbeli állapotokat. A két világháború időszakában — beleértve a húszasharmincas éveket is — teljesen megszűnt a korábban szokásos gondozás és minden velejáró jó és rossz. A szakiparossal végeztetett küttetésnek és tékakészíttetésnek ebben az időszakban éppoly ritkán találjuk nyomát , mint a házi javítgatásnak. A feldolgozott gyarapodás csomagoló-vagy újságpapírba göngyölgetve, zsineggel átkötve került a raktári polcra, esetleg hulladékdobozokból házilag összeállított tékák vagy kiselejtezett könyvtáblák között. Amely kézirat, kötés vagy téka pedig a hosszas használat következtében elszakadt, elrongyolódott vagy bármiképp megrongálódott, az úgy is maradt ; rendbehozására nem került, minden bizonnyal nem is kerülhetett sor.

1

8 ö. A kézirattári teendők között a gyűjtemény használatának megindulása óta fontos szerepük volt bizonyos adminisztratív feladatoknak is. llven volt az új szerzeményű anyag állománybavétele, valamint a kutatókiszolgálás és kölcsönzés. Az állománybavétel eredetileg a könyvtár általános növedéknaplójában történt. 1870-ben nyitotta meg HUNFALVY főkönyvtárnok a különálló kézirattári növedéknaplót. A naplózás igen egyszerűen folyt: a szerzeményezés keltének és módjának, valamint a szerzett kézirat címének megjelölésén kívül egyébre nem terjedt ki, de még az idevágó adatok sem mindig voltak kielégít ők. A szerzeményezés módjáról pl. legtöbbször csak annyit jegyeztek fel, hogy a kéziratot az Akadémia titkári hivatala adta át a kézirattárnak, de a felajánló személy neve s egyéb adatai rejtve maradtak. A beírások szerint az évi gyarapodás meglehetősen csekély volt : 1870 és 1907 között csak 5 — 6, 1908 és 1917 között 14-18, 192G és 1940 között átlag 30—32 tétel. 1918-tól 1925-ig a nyilvántartást messzemenően elhanyagolták, úgyhogy rengeteg 1

6 A javító munkákról maga JAKAB Elek is megemlékezik: A .1/7 T. Akadémia kézirattárának ismertetése. Bp. 1892. 42. 1. 1

7 Legkirívóbb példái ennek az Érsekvjvári-codex és a Gzech-codex (KINIZSINÉ MAGYAR Benigna imádságos könyve). 1

B Ezeket a nyomokat alább ismertetendő állománygondozásunk már nagyrészt eltüntette. 8