F. Csanak Dóra: Ms 1–Ms 300. Az 1954–1955-ben feldolgozott kéziratok katalógusa (A MTAK kézirattárának katalógusai 18., 1986)

Előszó

A köretben közölt címleírások formája nem mindenben felel meg a Kézirattár jelenlegi katalogizálási gyakorlatának. Berlász Jenő "Kéziratok katalogizálása" (BP. 1958. Az Országos Könyvtárügyi Tanács Kiadványai 3.) című munkájának elvei ugyanis az e kötetben leírt kéziratok 1954-ben megkezdett katalogizálása során alakultak ki, s így természetesen az idők folyamán némileg módosultak. Különösképpen nem volt előre látható a Kézirattár gyarapodásának ugrásszerű növekedése, ami szükségessé tette a csekélyebb j elentőségű kéziratok vagy a na­gyobb hagyatékokba szinte mindig beletartozó vegyes, kéziratos, sokszorosított vagy nyomtatott dokumentumok sommásabb címfelvételét. Hasonlóképpen rövidí­tett formában készül ma már a nagy tömegű, kisebb jelentőségű levelezés kataló­gusa is. A már feldolgozott anyag racionálisabb újrarendezése, rekatalogizálása azon­ban nem lehetséges, így a katalógus ebben a formában jelenik meg, vállalva azt, hogy a címleírások némileg eltérnek a következő katalóguskötetekéitől. Minthogy a kötet anyagát az osztály akkori munkatársai: Berlász Jenő, Csanak Dóra, Rejtő István és Sáfrán Györgyi katalogizálták, a címlapon ezút­tal nem tüntettük fel a szerző nevét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom