F. Csanak Dóra: Vörösmarty Mihály-levelezés. Csokonai Vitéz Mihály-levelezés. Ady Endre-gyűjtemény (A MTAK kézirattárának katalógusai 3., 1967)
II. Csokonai Vitéz Mihály hagyatéka
hagyta, hanem Gaálra, akit még költőfia ajánlására fogadott be a házába. Gaál László negyven évig hűségesen őrizte a kéziratokat s Toldy munkájához készségesen kölcsönadta őket. Toldy a Kisfaludy Társaság kiadványaként 1844-ben megjelent kötetet, "Csokonai Mihály minden munkái. A szerző saját kéziratai s az első kiadásokban gondosan egyengetve, számos kiadatlanokkal bővitve, jegyzésekkel világosítva s életrajzzal bévezetve kiadta Schedel Ferenc" Gaál Lászlónak dedikálja, a legmelegebb szavakkal, mint "a ki nélkül a nemzet halhatatlan költőjét egész hatalmában nem fogta ismerni soha. . . " A kiadáshoz felhasznált kéziratok azonban nem maradtak Toldynál, s nem is az ő hagyatékával kerültek be az Akadémiára, ahogyan a "Csokonai-emlékek" kötetében olvashatjuk, hanem visszakerültek megőrzőjükhöz, tőle pedig fiához, Gaál Ernő pesti ügyvédhez. Ezt bizonyitja Kazinczy Gábor évszám nélkül irt levele (K 3/70), amelyben megköszöni Gaál Ernő készségét, hogy a kéziratokat a kutatás rendelkezésére bocsátja s rábeszéli, adja át az anyagot a Nemzeti Muzeumnak, sőt közbenjárását ajánlja, hogy méltó árat kapjon érte. Gaál Ernő válaszát nem ismerjük s azt sem tudjuk, mi volt az oka, hogy nem a Nemzeti Muzeumot, hanem az Akadémiát választotta, s ide adta át ingyen, ajándékképpen a kéziratokat. Az akadémiai iktatókönyvben 1884. január 28-1 dátummal szerepel Gaál Ernő Újvilág utca 12. sz. alatt lakó ügyvéd ajándékozólevele. Az eredeti levél nincs meg, az adományról csak annyit tudunk, amennyit az 1844. január 28-i összes-ülés jegyzőkönyve feljegyzett: "Olvastatott Gaál Ernő budapesti ügyvéd levele, mellyel Csokonai Vitéz Mihály kéziratait, költői munkáit, ugy szintén Gaál Lászlónak a költő barátjának Csokonai életére vonatkozó följegyzéseit az M. T. Akadémiának adományozza - a nagybecsű adomány köszönettel fogadtatik és az akadémai kézirattárban helyeztetik el." Ebből a közlésből az is kiderül, hogy Toldy még a neki szóló Gaál László-féle emlékezéseket, sem tartotta meg magánál, hanem az eredeti Csokonai-kéziratokkal együtt visszaadta. A kézirattári növedéknaplóba 24/1884. számon jegyezték be a hagyatékot. A feldolgozás során a "Régi és az Ujabb írók" szakban helyezték el a kéziratokat, innen 1950. 39