F. Csanak Dóra: Balázs Béla hagyatéka az Akadémiai Könyvtár Kézirattárában (A MTAK kézirattárának katalógusai 1., 1967)
II. Balázs Béla hagyatéka az Akadémiai Könyvtár kézirattárában - 2. A hagyaték ismertetése
23 ra kapott megbízást. Egymást után készült ekkor a Habsburg Károly bukásáról készült scenárium, a "Tom Brown's letzter Fang" cimü detektivtörténet, a "Der Unbekannte von Petersburg" cimü dráma, a "Der fremde Reiter", a "Zirkus-Menschheit" stb. , többnyire Loewenstein rendező számára. Már ezidőben felmerült a lehetőség, hogy Korda Sándorral dolgozzék, de ez csak később, Berlinben realizálódott. Nem lett minden forgatókönyvéből film, s Balázs azokkal sem volt megelégedve, amelyek megvalósultak. Igazán azért voltak jelentősek számára ezek a munkák, mert őmaga is részt vett a rendezésben és szakmai gyakorlatot szerzett, amelynek később nagy hasznát vette. A filmtörténeti kutatásnak érdekes feladata lesz felderíteni, hogyan mutatkozik meg már Balázs korábbi írásaiban is rendkívüli vizualitása. Naplóiban lépten-nyomon találunk erre példákat: "Emlékszem, 17-18 éves koromban a szegedi filharmonikusok egy vasárnap délután a Szózatnak valami hosszú parafrázisát játszották. A következőket láttam: Sötét, ködös, füstös csatatér - nyugaton még piroslanak a felhők, de lent már fáklyalángok, tábortüzek szegődnek a boruló éjszakának. A távolban elhaló sortüzek, trombitajelszavak, egy-egy elkésett ágyülövés. Köröskörül nehéz csend. Puskaporszagu vizes szél lobogtatja a köpönyegemet. De az arcom szembefordítom s merőn, némán nézek magam elé. Megnyertem a csatát. Élethalál küzdelmét a magyar nemzetnek. Nehéz, véres nagy diadal, de komor, néma, mert részben saját véreink ellen. A seregem gyülekezik, lepihen. Halottakkal, elcsigázottakkal borítva a mezőség és fáklyafénynél hozzák elébem az ellenséges tábor fejeit - halva. Gyallyakból összerótt hordágyakon, véresen Esztit, Lacit, Manót, testvéreimet, mindenkit, de mindenkit, aki a szivemhez nőtt. És vérüktől piros a kard kezemben. .." (Ms 5021/11. 1.) Csaknem husz évvel későbbről való a másik példa: ". . .fent a Rax orma hófehér sima kupola, melyen még forma sem él: fehér és sima kerék ködben derengő, és alig-