Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

78 CORNELIUS LE PAIR közül sokan a tudományos dolgozatokat tekintették a tudomány legfőbb alkotóelemeinek. Amikor Garfield létrehozta a hivatkozási indexet, egy teljesen új eszköz került a tudománymetria, ill., ezen belül, a bibliometria kezébe. Nemcsak a mennyiségi vizsgálatok terén nyíltak meg új lehetőségek, hanem a kutatók és műveik közötti kölcsönhatás természetének megértésében is. A kialakult új helyzet hasonló volt ahhoz, amit a mikroszkóp vagy a részecskegyorsító megjelenése okozott a fizikában. A változó időkkel együtt haladó tudósok megpróbálták minél hamarabb beszerezni ezeket az új eszközöket, hogy az eddig láthatatlan, illetve mérhetetlen fizikai világból a lehető legtöbbet vizsgálhassák meg. Később ezeket az eszközöket a felhasználók saját céljaikra alkalmazzák, bizonyos esetekben jól, bizonyos esetekben rosszul. Gyakran hallunk «ál-felfedezésekről», amelyek izgalmat keltenek a tudományos körökben. Ezzel károkat okoznak a valóban kiváló kutatóknak, akik, mivel megfelelő óvintézkedéseket tesznek, nem esnek ebbe a hibába. A tudomány és a technológia tudományával foglalkozók tábora meglehetősen változatos. Vannak olyan tudósok, akik azt kutatják, hogyan fejlődik a tudomány; de vannak pragmatisták is, akik a döntések befolyásolása céljából akarnak bizonyos dolgokról többet megtudni. Szomorú azt látni, hogy megfelelő előzetes tudással nem rendelkező emberek milyen módon alkalmaznak közismert bibliometriai módszereket, elkövetve az előttük már számtalanszor elkövetett hibákat, majd boldogan olvassák fel munkáikat a tudományos szimpóziumokon, olyan hallgatóság előtt, ahol többen tudatában vannak az elhangzott előadások súlyos fogyatékosságainak. Ellenérzéseimet legyőzve gyakran beszélgetek ilyen «jövevényekkel». Saját környezetükben gyakran olyan szakértőkként tartják őket számon, akik segítenek egy tisztább kép kialakításában a tudományos világról. Ennek ellentéteként területünkön sok «hiperspecialista» is van, akik csodákra képesek a digitális adatgyűjtésben, és sorra publikálják szinte zseniálisan megírt cikkeiket. Azonban vannak olyan esetek, amikor figyelmen kívül hagyják, hogy a felhasznált adatbázisok tele vannak hibákkal. Itt nem az olyan gyakori bibliometriai hibákra gondolok, mint például a hibás címek vagy a rossz helyesírással írt nevek, hanem inkább arra, hogy a kutatók gyakran követnek el hibákat kutatásaik során, rossz következtetésekre jutnak, nem hivatkoznak a megfelelő forrásokra vagy rossz forrásokra hivatkoznak stb. Tehát az a precizitás, amit G&S szeretnének elérni, kissé utópisztikus. Gyakran a vizsgált anyag, és nem a módszerek azok, amik a zavart okozzák. Úgy is mondhatnánk, hogy nincs sok értelme egy bunda hosszát mikrométerekben mérni. Egy másik zavart keltő tényező a vizsgálati területen lévő ellentmondásosság: egyik oldalon van a tudomány, a másikon pedig a technológia. Tudomány = megbízható, mindenki számára elérhető tudás; a technológia = megbízható és alkalmazható tudás. Természetesen jelentős átfedések vannak (alkalmazott tudomány vagy nyilvánosan hozzáférhető technológia), de az nyilvánvaló, hogy egy olyan technológus, aki az átfedés területén dolgozik, az alkalmazási szempontokat fogja hangsúlyozni, és gyakran teljesen figyelmen kívül hagyja a szöveges publikációkat. Egy tudós esetében a helyzet pont fordított lehet. Ennek eredményeképpen sok lényeges munka gyakran