Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)
Hozzászólások
116 VINKLER PÉTER Szkülla és Kharübdisz között biztonságosan navigálhassunk, egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: a számok nem adatok és az adatok nem mutatók, de megfelelő adatok, megfelelő módszerek és mutatók nélkül tudománymetriát művelni nem lehet. A tudománymetria jelenleg olyan kutatási terület, ahol a legtöbb szerző a saját publikációs, idézettségi stb. mutatóit használja saját speciális terminológiájával, figyelmen kívül hagyva a korábban már más szerzők által ismertetett, azonos vagy hasonló indexeket (VINKLER 1988). Ahhoz, hogy megalapozhassuk a tudománymetria további fejlődését, elkerülhetetlen, hogy standardokat vezessünk be és lefektessük a legfontosabb tudománymetriai kategóriák (vagy kognitív egységek) kutatásának elméleti és módszertani alapjait (LEYDESDORFF 1989). Az egyes kategóriák a következők: - a publikációk, hivatkozások, idézetek; kutatók, cikkek, szabadalmak, témák, folyóiratok közötti információs kapcsolatok; - a különböző területek, részterületek, intézmények, publikációk stb. tudománymetriai sajátosságai; - a tudománymetriai módszerek és mutatók érvényessége, megbízhatósága és használhatósága; - a tudománymetriai adatok kapcsolata más területek adataival stb. PRICE (1963) szerint a tudományos publikációk legfontosabb funkciója, hogy a tudományos információk hordozói és az elsőbbségért folytatott harc fegyverei. Harmadik funkciójukként, a publikációk jelentik a tudománymetria legfontosabb kutatási területét. Tudományos és eponímikus szakkifejezések A következőkben a kutatási tevékenységek fejlettségi állapotának megismerését célzó vizsgálat néhány előzetes eredményét mutatom be. A tudomány fejlődése magában foglalja új technikák és módszerek megjelenését, új hipotézisek és elméletek kidolgozását, új összefüggések és törvények felfedezését, új anyagok és eszközök kifejlesztését stb. Az összes említett tételt speciális szakkifejezésekkel kell ellátni, amelyek együttese alkotja azt a terminológiát, ami a megfelelő tudományterületet jellemzi. A terminológia a megfelelő terület fejlődésével együtt változik. Ennek eredményeként a kutatási területek fejlődésének sebessége követhető a speciális szakkifejezések számában és típusában bekövetkezett változások megfigyelésével. A tudományos diszciplínák j ellemzésére LEYDESDORFF (1990) valamint COURTIAL & MlCHELET (1990) a szóelőfordulás-vizsgálat technikáját alkalmazta. Mint közismert, minden területen előfordulnak olyan szakkifejezések, melyek két részből állnak, mégpedig egy vagy több családnévből (vagy azok rövidítéséből) és egy vagy több szakkifejezésből, mint elmélet, törvény, anyag, eszköz stb. Ahogy Merton állítja: „... hozzáragasztjuk a tudós nevét mindahhoz vagy annak egy részéhez, amit talált, mint Kopernikuszi rendszer, Hook-törvény, Planck-állandó vagy a
