Braun Tibor, Bujdosó Ernő, Ruff Imre: A tudomány mint a mérés tárgya (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 1., 1981)

II. ORSZÁGOK ÉS SZAKTERÜLETEK - 8. Tudománymetria a fizikában. A sugárvédelem szakirodalmának vizsgálata

105 TUDOMÁNYMETRIA A FIZIKÁBAN Ezek az önhivatkozások, amelyek értéke általában minden folyóiratnál a legnagyobb, és ez a szűkebb területre specializált folyóiratoknál domborodik ki a leginkább. 4 2 Vizsgáljuk meg a kapcsolati láncban első helyen álló 15 folyóirat egyéb jellemzőit is. A tu­dományos folyóiratok jelentőségének mérésére Garfield mutatókat vezetett be. 11 0 A hatás té­nyező (impact factor; I. F.) annak mértéke, hogy az illető folyóiratot hányszor idézték egy év során. Értéke az illető folyóirat által kapott azon idézeteinek száma a tárgyévben, amely a meg­előző két évben megjelent közleményekre vonatkozik (ugyanis ez teszi ki az idézetek zömét) osztva az ugyanezen két évben megjelent közlemények számával. A másik mutató a reagálás időbeni gyorsaságára jellemző (immediacy index; I.I.) azt mutatja, hogy a folyóirat cikkeit mi­lyen hamar idézik. Értéke a tárgyévben megjelent közleményekre vonatkozó idézetek számá­nak és az ugyanezen évben megjelent közlemények számának hányadosával egyenlő. A 41. táb­lázatban tüntettük fel az I.F. és az I.I. mutatókat, amelyből az állapítható meg, hogy gyakorla­tilag minden folyóirat hatás tényezője 0,8 fölött van, azaz a bennük megjelent dolgozat átlago­san minimum 0,8 idézetet kap évente, amely értékkel csak a „rangos" folyóiratok rendelkeznek. A reagálás gyorsasága elsősorban a folyóirat megjelenési gyakoriságától függ (lásd például a Nature és a Science folyóiratokat). A sugárvédelem viszonya a többi tudományterülethez Az idézetek áramlását arra is felhasználhatjuk, hogy meghatározzuk a sugárvédelem viszo­nyát a többi tudományterülethez. Vizsgálatunkat itt is a folyóiratokra korlátozzuk az egyéb do­kumentumokra vonatkozó adatok hiányában. A Journal Citation Reports 10 9 segítségével megál­lapítottuk, hogy a sugárvédelmet reprezentáló Health Physics 32 olyan folyóirattal van kapcso­latban, amelyeknél egy év alatt a kapott idézetek vagy az adott hivatkozások száma a 8-at meg­haladta. Az információs áramlás értékét ezzel az adattal vettük egyenlőnek. A területről kiáram­ló információnak tekintettük a Health Physics-ie vonatkozó idézeteket, beáramlónak amennyi­ben a Health Physics más folyóiratokra hivatkozott, míg az önhivatkozást visszaáramló informá­cióként kezeltük. A folyóiratok legtöbb esetben jól körülhatárolható szakterületet képviselnek. A különbö­ző szakterületre való besorolásuk alapját a National Science Foundation által használt kategori­zálás képezte. 2 2 Az interdiszciplináris folyóiratok hivatkozásait a szakirodalomban javasolt szá­zalékok alapján szakterületekre osztottuk szét. 11 1 Az adatokat a 42. táblázatban tüntettük fel. A sugárvédelem és az ülető tudományterület közötti információáramlás eredő irányát a Frame és Baum 11 2 által bevezetett indexszel jelöltük, amely a be és a kiáramló információ mennyiségé­nek hányadosa. Ha ß > 1, akkor (1-/3)-100 %-kal több információ áramlik be mint ki. A 42. táblázat utolsó oszlopa ennek megfelelően a sugárvédelem és az illető tudományterület közötti információáramlás eredő irányát és értékét adja meg. A sugárvédelem kapcsolatait a különböző tudományterületekkel szemléletesen mutatja a 46. ábra. Az ábra szemlélteti egyrészt, hogy milyen százalékos arányban oszlik meg a sugárvéde­lem és a különböző szakterületek közötti összáram; például az orvosbiológia és a sugárvédelem között a sugárvédelmet érintő össz-információáramlás 10 %-a folyik. Másrészt az is leolvasható, hogy ß = 0,7; azaz az orvosbiológiai kutatás 30 %-kal több információt kap a sugárvédelemtől, mint viszont. A sugárvédelem tehát számos tudományággal van kapcsolatban, több információt ad az orvosbiológiai kutatásba, a föld- és űrtudományokba, a kémiába, mint amennyit kap. A su­gárvédelmen belüli információáramlás után nagyságban közvetlenül a klinikai orvostudomány következik közel egyenlő mértékű információcserével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom