Sugár István: Bűbájosok, ördöngösök, boszorkányok Heves és külső Szolnok vármegyében
Függelék - Utószó
292 filológiai- és teljesség-igényeinek, elmondható, hogy a megyei, városi levéltárak e kezdeményezései nemcsak a kérdés kutatásának, hanem az anyagok közreadásának is adekvát, folyamatos, hasznos támogatást adtak. E kérdések helyi, megyei szintű kutatása 1945 után hosszú időre visszaesett, néhány egyedi közlés mellett a hetvenes évekig csupán egyetlen kiadvány folytatta a boszorkányperek anyagfeltárásának megyei tradícióját 1 0. Akadt viszont, Schram Ferenc személyében a magyarországi boszorkányperek dokumentumainak egy fáradhatatlan gyűjtője, akinek sokéves, főként önerőből megszervezett gyűjtőmunkája egy újabb teljességre törő, háromkötetes - Schram korai halála miatt sajnos lezáratlan maradt — okmánytár megszületéséhez vezetett, több, mint 1500-ra emelve a XVI-XVIII. századból ismert boszorkányperek számát 1 1. Schram gyűjteményének megjelenése után most ismét tanúi lehetünk, hogy minden összegzés egyúttal újabb kihívás. Egyrészt a kutatók - történészek és néprajzosok — érdeklődése is megélénkült a tálcán felkínált forráskincs feldolgozása iránt: a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjában munkacsoport alakult Pöcs Éva vezetésével a perek statisztikai, társadalomtörténeti és hiedelemanyagának számitógépes feldolgozására. Másrészt újabb forráskiadványok, a teljesnek hitt anyag további bőséges kiegészítése van készülőben. Hemer János Bornemisza Anna XVII. századi megbűvöltetésének páratlanul gazdag dokumentumait tárta fel és rendezte sajtó alá 1 2. Sugár István pedig e kiadványban, többévtizedes anyaggyűjtésére támaszkodva Schram 17 Heves megyéből gyűjtött boszorkányperét 1 3 további 6 7-tel egészíti ki, s egyben felújítja a megyei forrásközlések e kérdéskörben korábban nagyon is gyümölcsöző tradícióját. Reméljük, példája további követőkre talál, hiszen úgy tűnik, hogy levéltárainkban, az egyházi törvényszékek, úriszékek, városi bíróságok irataiban még meglehetősen sok ismeretlen boszorkány-dokumentum lappang. Sugár István kiadványa egyúttal megpróbál eleget tenni azoknak az összetettebb igényeknek, amelyek a boszorkányperek eddigi kiadásaival kapcsolatos hiányérzetek nyomán fogalmazódtak meg. Míg kezdetben egy-egy perből csupán a leglátványosabban meseszerű kijelentéseket írták ki a kuriózumok gyűjtői (főleg a kínpadra vont boszorkányok tortúra-vallomását), majd a későbbiekben többnyire megelégedtek a tanúvallomások és a vádlottak — néphit szempontjából érdekesnek tűnő — vallomásainak a közlésével, csak rövid kivonatban utalva a vád- és védőbeszédekre, valamint az ítéletre (sajnos még Schram gyűjteményében is többnyire ezt találhatjuk), Sugár e - jogtörténeti és kultúrtörténeti szempontból fontos - forrásrészleteket is közreadja, sokszor további részleteket hozzáillesztve a Schram által e megyéből már közölt anyagokhoz is (ez indokolja az igy teljessé váló dokumentumok újraközlését is e gyűjteményben). Érdemes hangsúlyozni, hogy sokszor elmélyült, kitartó kutatómunkát igényelt a teljes peranyag rekonstrukciója, hiszen egy-egy per különböző részletei gyakran más-más levéltárakban, vagy egy levéltáron belül más gyűjteményekben maradtak fenn. Ugyancsak a tanult emberek boszorkányhitét tükröző vádbeszédek és ítéletek iránt megnövekedett érdeklődés jegyében vállalkozott Sugár István ezeknek a túlnyomórészt latinul írt szövegrészleteknek a magyarra fordítására. Ugyanezt a célt szolgálja két fontos jogi kézikönyv, a ,,Praxis Criminalis" és Huszty István ,,Jurisprudentia. . ."-ja boszorkányüldözésre vonatkozó passzusainak magyar fordítása e kiadvány függelékében. Mindez fokozottan hasznossá teheti Sugár István dokumentum-gyűjteményét a latinul nem tudó kutatók számára
