Pócs Éva (szerk.): Magyar ráolvasások I.

I. Egyszerű óhajtó és parancsoló formák

48 I

I. 1. 80. Hasfájás gy. Menj el innen átok, ki az útra messze, ne fájdítsd a hasat, te rusnya féreg. IDiósjenő, Nó/ 81. "Sömör" gy. Olyan fekete légy, mint a pipamocsok, de többet az én arcomra ne gyere, mert leteszlek a tenger fenekire. Nem voltam érted, nem is sírok érted, többet ne lássalak! /Zagyvarékas, Pe/ 82. "Árpa" gy. A beteg hét szem árpát megpörget a tenyerén, majd az ujja hegyére véve hétszer megkeríti vele az árpás szemet, ezt mondva: Árpa, tűnj el a szememről, tüz égessen, víz elmosson, soha többé ne lássalak! Ezután az árpaszemeket gyorsan az égő kemencébe dobja, és kirohan a házból, mert az árpaszemek pattogását nem szabad meghallania. Ha hallaná, megmarad a szemén az árpa. /Bánokszentgyörgy, Za/ 83. "Kelés" gy. A tudós asszonyok a kelésre téve kezüket, ezt mondták: Gyere kilís az erdőbül, mert jusson eszedbe a balta; lepesellek, leszarlak, messzire elhajitlak; ott elveszel, biztosan elveszel, ámen. /Nagyszalonta, Bi/ 84. "Orbánc" gy. A gyógyító a beteget napra állítja, s kezét fejére téve mondja: Száraz nap, fúfájás, menj ki a fejibül, itt ne irjík áldás, menj ki az erdőbe, meg a fa tövibe, itt ne legyík hejjed; Jézus, én Istenem, hallgassál meg engem, az enyim az áldás, tiéd a gyógyítás. /U.Ott/