Pócs Éva (szerk.): Magyar ráolvasások I.
Bevezető
22 ciót gyakran fejezik ki különböző formai megoldásokkal, ill. ugyanaz a hiedelemtartalom jelenik meg spontán-rögtönzött szövegek formailag változó csoportjaiban és tartalmilag-formailag állandó helyi szövegtípusokban. Ez utóbbi jellemző pl. a rítuselv sok sajátságát mutató - "árpaarató" cselekménnyel társuló árpagyógyító szövegekre /VIII.1-24, IX, X.l-10./. A rítuselvű szövegek legnépesebb csoportját képező, szemverést gyógyító - a szenesvíz készítéséhez kapcsolódó - szövegek /XII./ hasonló sajátságokat mutatnak. E szövegek egy része "tudakozó" funkciót fejez ki, de a "valódi" ráolvasássá válás tendenciáját mutatja: Az eredetileg a rontó kilétét megtudakoló felsoroló szerkezetek a mágikus funkciót kifejező szövegelemekkel társulnak, ill. ilyenekké alakulnak. A ráolvasások funkcionális meghatározottságából következik, hogy nem szoríthatók egy kizárólag szövegelvű rendszerezésbe. Az itt említett par excellence rítuselvű és hiedelemelvű csoportokon kívül is előfordul azonos hiedelemtartalom, vagy azonos cselekményre utalás többféle formai megoldású kifejeződése. E szövegek közös, állandó tartalmi elemeik révén képeznek megbonthatatlan egységet, alkotnak egy vagy több egymással összefüggő szövegtípust. E szövegtípusok egyi k altípusuk vagy alcsoportjuk szerkezeti sajátságai révén kerültek besorolásra, nem választva el tőlük az azonos/rokon tartalom révén idetartozó, de formai sajátságaik révén "idegen" alcsoportokat, altípusokat, szövegeket. A legfontosabb ilyen, tartalmilag és konkrét funkciója révén szorosan összetartozó, de formailag gyakran "csoportidegen" szövegeket is tartalmazó szövegcsoportjainkat egy-egy nagyobb szerkezeti egységen belül külön-külön alcímek alatt közöltük. Pl. féregűzés /1.2. 39-69/, tojásajándékozás /II.19-25./, harmatszedés /VIII.54-60./, stb.; de minden nagy szerkezeti egységen belül találhatók külön nem jelölt, két-három egymással tartalmilag, funkcióban szorosan összefüggő, formailag egymástól eltérő szöveget tartalmazó egységek is.
