Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
unokaöccse nevelőjeként jutott el - 1557-ben talán tanitott a bolognai egyetemen. Rengeteg utazása közben - előkelő magyar ifjak nevelőjeként - bejárta Európát Antwerpentől Nápolyig. Vándorlásai közben többször hazalátogatott Nagyszombatba és Bécsbe, mig 1564-ben a császárvárosban telepszik meg véglegesen. Miksa király és császár udvari történetírójává és orvosává nevezi ki, mely hivatalait megtartotta Rudolf alatt is. Bár anyagi helyzete nem volt mindig kedvező, gyönyörű könyvtárat és éremgyüjteményt szerzett. Szülővárosába nemcsak el-ellátogatott, hanem annak ügyeiben is eljárt a bécsi hatóságoknál. 1584-ben halt meg Bécsben. A magyar történetírásban nem annyira önálló kortörténeti dolgozataival, mint két nagy kiadványával: Bonfini Decasainak és Ransano Indexeinek közrebocsátásával - mindkettőt kiegészitve saját koráig - biztosított magának előkelő helyet. Ez a két nagyszabású krónika-kiadás, amelyhez foghatót a magyar tudomány addig nem alkotott, pótolta Oláh Miklós meg nem valósult tervét egy nagy magyar történeti szintézis összeállításáról, amely bizonyára éppúgy Bonfinin nyugodott volna, mint egyetlen elkészült fejezete, az Attila is, mely tulajdonképp Bonfini megfelelő részének parafrázisa. Különösen Bonfini közrebocsátása volt döntő jelentőségű. Zsámboky - mint Bonfini kiadásához irt második ajánlásában Révay Ferenchez irja - mindig sajnálta humanista idegenkedéssel, hogy a magyar Annalesek (Thuróczy) nem adnak mást, mint a "nuda, simplex rei veritast". De mikor megismerkedett Bornemissza Pál erdélyi püspökkel, ez amellett, hogy sokat beszélt neki a jelenkor hadittetteiről, felhívta figyelmét Bonfini hatabnas művére. Hogy tehát ez a nagy (már teljesen humanista Ízléssel készült) magyar történet a külföldön, s annak tájékoztatására egész terjedelmében megjelenhetett, ahhoz - ezek szerint - Bornemissza adta az ösztönzést. 2) Hogyan jutott Zsámboky a Bonfini kéziratokhoz? A címlapon sok kézirat felhasználásáról ir, második ajánlásában Révay Ferenchez - az elsőt Miksa királyhoz intézte - azt mondja, hogy tiz könyv kéziratát - a IV. decasét - a Révay bárók könyvtárából kapta meg, ötöt - az V. decas első felét - Forgách Ferenctől. Az első három decas már - mint emiitettem - Brenner buzgalmából nyomtatásban is napvilágot látott, de Zsámboky Istvánffy Pál kéziratos példányát vallja mintájának, a "budai autográf' hibás másolatát, melynek hibáit azonban - állítja - nagyjából kijavította. Zsámboky nem változtatott Bonfini szövegén, csak a hun történetbe iktatta be Oláh Attiláját. (Attila halála utánra. D.I., L. VI. 1568. kiadás pp. 107-136. ) Az ő önálló munkája csak abból állott, hogy a Bonfini szöveghez függelékképpen hozzáfűzte saját feldolgozásában az 1496-tól - Bonfini szövege ez évnél szakad meg - 1526-ig történteket. A mohácsi vésznél átadja a szót a nála sokkal jobban értesült Brodaricsnak. (p. 756.) Ehhez csatolja, megint saját fogalmazásában mondanivalóit I. Ferdinánd uralmáról (pp. 774-790. ), és saját gyászbeszédét és gyászverseit e szeretett fejedelme halála felett, (pp. 790-796.) Következik mintegy függelékképpen I. Ferdinánd történetéhez Zsámboky négy régebbi kortörténeti müve: 1. Narratio-ja Eger dicsőséges védelméről 1552-ben, melyet I. Ferdinánd kívánságára Tinódi énekéből irt át latin prózára, 2. Obsidionis Szigeth brevissima expositio, Sziget 1556. évi ostromának sikeres visszaveréséről, 3) végül két, szintén önálló monografiaszerü leirás, 3. Temesvár bukásáról és 4. Tokaj elfoglalásáról Schwendi által. 4) Felveszi kiadványába saját művei közül Reges Ungariae cimü, Forgách Ferencnek ajánlott, és Bécsben 1557-ben önállóan is megjelentő) rövidke verses jellemzéseit a magyar királyokról, Mátyás és III. Frigyes két szerződésének szövegét s a Mátyás-kori "salariatU8 regni contra hostes" jegyzékét. De csatolt Bonfinihez Zsámboky még külföldi Íróktól származó müveket is, és 95
