Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A tiszántúli történetírás a XVII. század végén
1657-ben szenátor, 1686-ban és 1689-ben főbíró volt. E hivatalaiból kifolyólag gyakran járt követségben török basáknál, főképp a szomszédos váradiaknál, de Drinápolyban is, sőt Konstantinápolyban is, különösen a Debrecenre kirótt adók és egyéb zsarolások miatt. De a török uralom megszűntével járt Bécsben iss az udvarnál, 1689-ben azon debreceni küldöttség tagjaként, mely I. Lipót királytól kieszközölte a város régi kiváltságainak s a Rudolf királytól 1600-ban kapott cimerbővitésnek megerősítését. 1690-ben már nem volt az élők sorában. Bartha Boldizsár krónikáját pár lapnyi "Előljáró beszélgetés" után az 1654. évvel kezdi, évek szerint vezeti, de az első - 1657-ig terjedő - részben több év átugrásával, és csak rövid feljegyzéseket ad. A második részben, 1657-től kezdődően igen részletesen számol be az eseményekről, hiszen krónikájának tulajdonképpeni tárgya e "nyolc": 1657-től 1664-ig eltelt év debreceni története. Vagyis a IL Rákóczi György lengyelországi katasztrófájától kezdve 1664-ig, a vasvári béke évéig történt véres, szomorú és Debrecenre is kiható események. Mint ahogy általában a városi krónikáknak, ugy Bartha Boldizsár krónikájának tárgyát, tartalmát is a város ás polgárai békés, mindennapi életére kiható események teszik ki, köztük a Debrecent is érintő nagy erdélyi tragédiák - Debrecen a töröknek hódolt meg, mint Partiumbeli város, Erdélyhez is tartozott, annak is adózott -sa magyarországi mozgalmak idáig elérő hullámai. Adók és katonák számára szállítandó élelmiszerszolgáltatások, katonai kényszermunkák, s az ezekről folytatott alkudozások erdélyi, magyar, német táboronokokkal, de mindenekfölött török basák embertelenségei, kegyetlen sarcolásai, török-tatár csapatok rablásai, pusztításai és, sajnos, magyar martalócok (hajdúk) garázdálkodásai azok a témák, melyekről Bartha megemlékezni jónak látta. (Tehát majdnem ugyanazon gondok, melyek Bethlen Jánost, az erdélyi kancellárt gyötrik, és Históriája témáit szolgáltatják, s mint a Debreceni Diáriuméit, Fényes István és Babocsay Izsák Írásáéit. ) És természetesen elemi csapások, tűzvészek, - az első emlékezetes dolog, melyet Bartha feljegyzésre érdemesített, az 1564. évi nagy debreceni tűzvész volt. És debreceni, kollégiumi városi különlegességként diákok zavargásai is helyt kapnak a "Rövid Chronica"-ban. Bartha mindezt - ha mint emiitettem, évek szerint is - de folyamatos előadássá összefoglalva meséli el, moralizálófilozofáló megjegyzések kíséretében. Mi vitte tollforgatásra, krónikairásra Bartha Boldizsár debreceni szUcsmestert? Maga megirja "előljáró beszélgetésében", hogy ezen "belsőbb és főbb okokért fogott tollat: L hogy krónikájából kitűnjék, miszerint Debrecen megszabadításában (t. i, az >57-1664. években országszerte történt katasztrófákból) "Istené a dicsőség", mert az "Uré a szabadítás", aminthogy Debrecen védtelen városa és polgárai senki másban nem bizhatnak. IL Hogy "láttassák mint vitte véghez az Isten felőlünk elrendelt gondviselését az külső eszközökben... " IIL Hogy "fennmaradjon emlékezete" (e szerencsétlen eseményeknek), s meglássék, hogy a szerencse forgandó. IV. Hogy az utókor megtudja, "mi okon, kitul s mikor és mimódon" érte Debrecent a sok szerencsétlenség. V. -VI. Hogy e sok viszontagság például, intelmUl szolgáljon az utókornak. VII. Hogy ez események emléke el ne változzék, vagy pláne feledésbe ne merüljön. "Ha penig kedves Olvasóm külső oká t kérded, erre hazája és városa hasznára született "Dobozy István főbiró birta őt rá, ki maga is segitett munkájában. Forrásairól, módszeréről is beszámol "előljáró beszélgetésében": "Protocollumokból, Registrumokból" (városi jegyzőkönyvekből) "hiteles emberek memóriájából, Notatiojából és az experientiából" vette anyagát e "kis Chronicához, együgyű beszélgetéshez" ahogy ő mUvecskéjét nevezte. Távol van tőle a "tisztesség kívánása", s az ambíció, hogy nevét nyomtatásban lássa. "De ezt ha ki megolvassa, megértheti, hogy a más posztóján csak ez munka enyim. Mások viselt dolgait becsületes Uraim notatiojokból tatarozgattam, ha 523
