Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében
zete és törekvései azok a mozzanatok, melyeket Kemény Erdély szempontjából mérlegel. És keresi Kemény a hadi-politikai fejlemények okait is: például mikor felveti a kérdést: miért nem hozott jobb eredményeket az 1644-45. évi hadjárat?^) De mindezt a gyakorlati politikus és hadvezér szemével vizsgálja, nem a történetíróéval, és Kemény mint politikus vallja ugyanazt a politikai koncepciót, melyet Szalárdy mint történetíró építette ki magának - bár bizonyára a fejedelmi udvarban uralkodó felfogás hatása alatt. E szerint: Erdély csak a török védelme alatt maradhat fenn; a törököt nem szabad maga ellen ingerelnie, mert egyedül gyenge, külföldi segítségre pedig nem számithat. De mi magunk ingereltük magunk ellen a szultánt. Az fejedelemségek ügyeibe való beavatkozás volt az első provokáció Konstantinápoly felé: "ez császár szakállában kapás és privatum commodum (Rákóczi haszonlesése) "lőn kezdeti és fundamentuma az mi veszedelmünknek. " (268. ) Ezért nem segit Isten sem. (463. ) Mert Kemény a fejedelemtől és általában a hadi-politikai akciók alakítóitól azt követeli, hogy kormányzásukat a köz, a haza érdekeihez szabják, s I. Rákóczi György legnagyobb hibájának rója fel, hogy magánérdekeit "magános hasznát" (p. 267. ) hajhászta, mind kul-, mind belpolitikájában, még alattvalói nyilt megkárosításával is. 10) A hadügyben Kemény szerint az életbevágó fontosságú végvárakat "mindenkor bátorságosabb volna az tő s gyükeres hazafiaira bizni... mint sem valamely sehonnai, avagy közrendből való darabontokra, hadnagyokra, kik mihelt tarisnyánál egyebet nem féltenek, sem hazájok ugy nem fáj, sem abban levő javok, sem böcsületek, mert egyik sincs; sőt kereskednek szükség idején az várakkal, és azoknak uraikat is nyakonkötik, s javaikkal osztoznak. Mely voksommal" (mindezt egy országgyűlésen fej tette ki) "gyanút és haragot is vonék magamra. " (261. ) Meglehetősen anyagias és erős rendi, főúri öntudatból fakadt felfogása ez a hazaszeretetnek és közszolgálatnak, 4 4 ) mely szerint igazi hazafi és a köznek hű szolgálója csak birtokos, vagyonos nemesember lehet, kinek "van mit féltenie", s ez, mint Kemény is bevallja, rossz benyomást tett, visszautasításra talált az országgyűlésen is, hol ezt kifejtette. • Maga személyére Kemény nem volt ilyen szigorú, egyszer cynikusan megmondja, hogy "én nézem vaia az haza szabadságát is igen, de in privato nekem nagy szükségem van arra, hogy az fejedelemnek megkevántassék szolgálatom" (271. ), mikor I. Rákóczi György 1636-ban a török segédcsapatokkal Erdélybe induló Bethlen ellen hívta "nagy bajjal" fegyverbe az országot, vagyis a nemességet, és Kemény készségesen követte Rákóczit. Rákóczi iránti hűségét is mindig hangoztatja Kemény, s bizonyára a közszolgálatnak ez az anyagias felfogása keserítette el fejedelme "hálátlansága és fösvénysége" miatt, aki nem jutalmazta szolgálatait oly mértékben, ahogy ő azt remélte. 12) Mert a fejedelmek, mondja egy helyt, földi istenek, kiknek mindenben engedelmeskedni kell (363. ), - ennyire megy Kemény a fejedelmi abszolutizmus vallásában -, de aztán a jutalom se maradjon el. Tehát Kemény is olyan realisztikusan fogja fel a politikai-hadi események alakulását (történetet), mind Szalárdi, s azok neki sem mások, mint emberek - fejedelmek, tanácsosaik, hadvezéreik, diplomatáik - többnyire önző és anyagias magánérdekből adódó cselekedetei. Figyelemre méltó különben,, hogy Kemény idézett elmélkedésében (pp. 462-463. ) a fejedelem mellett a nemzeteket is beleszámítja a politikai-hadi akciókat hordozó faktorok közé. De ez anyagiassága mellett az ő kálvinista-fatalista hite és világnézete - történetszemléletről Keménynél aligha lehet szó - a krimi szörnyűségek között megtört, és a vallásból vigasztalódó lelke Isten világkormányzó kezét is megérezhetni véli a politikai-hadi fejlemények (történet) irányításában: jutalmat, védő, segitő gondviselését (260-261, 289), vagy büntetését bűneinkért. 503
